Mostantól kirekesztik a Hír TV nézőit
2015. március 18., szerda 06:30, frissítve: szerda 13:14
Az elmúlt évtizedben a politikai pártok többször is hirdettek bojkottot különböző médiumok ellen. 2006-ban például a Fidesz döntött úgy, hogy képviselőik többet nem mennek be az MTV reggeli műsorába.
„Bejelentem a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt nevében, hogy nem veszünk részt a Rudi Zoltán-féle közszolgálatinak nevezett, valójában állami televízió Napkelte című műsorában (...). Nem fogjuk akadályozni a Napkeltében Orosz urat és Acél urat, hogy agitprop tevékenységüket kifejtsék” – fogalmazott Semjén Zsolt 2006 októberében.
2009 februárjában tüntetés volt a Miniszterelnökség épülete előtt, amikor az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc egy neki nem tetsző publicisztika miatt szólította fel a minisztériumokat és az állami tulajdonú vállalatokat a Magyar Hírlap bojkottjára.
„Igen, ez a vég kezdete. Amikor a Rákosi-, Kádár-időket idézve ismét be akarják fogni a szánkat” – nyilatkozta akkor Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője.
A Hír TV nézőit kirekesztő bojkottot a mostani kormánypártok arra hivatkozva hirdették meg, hogy Simicska Lajos, csatornánk korábbi elnöke egy interjúban azt mondta, szerinte katonakorában Orbán Viktor jelentett róla az állampárti titkosszolgálatoknak. Ezek után a szombati Magyar Hírlapban Kövér László az üzletembert egy betegség tünetének, csatornánkat pedig ellenzéki orgánumnak nevezte.
A Fidesz hétfői sajtótájékoztatóján Rogán Antal a Hír TV-ről szóló döntésről nem beszélt egy szót sem. Egy, a közszolgálati televíziót érintő kérdésre válaszolva pedig azt állította, hogy ők nem szólnak bele semmilyen tévé műsorpolitikájába. „Én egyetlenegy televíziótársaság műsorát sem kívánom értékelni, beleértve a Magyar Televízióét sem” – fogalmazott.
Közben az MSZP budapesti elnöke, Kunhalmi Ágnes a hétvégén bejelentette, hogy tiltakozásul az M1 átalakítása miatt a jövőben nem megy be vendégként a köztelevízió műsoraiba.
Novák: Drasztikus eszköz a bojkott
Kockázatos és drasztikus eszköz, hogy a Fidesz és a kormány bojkottálja a Hír Televíziót, a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót – a Méltányosság Politikaelemző Központ szerint. Novák Zoltán kutató Magyarország élőben című műsorunkban úgy fogalmazott: a bojkott nem a médiumok működésére, hanem Simicska Lajos ügynökvádjára adott reakció, és ezt rossz válaszlépésnek tartja. „Azt gondolom, hogy a Fidesz egy kicsit alábecsüli a fogyasztói szokásokat és azok erejét. A jobboldali tábor hírfogyasztói kialakítottak egy fogyasztói metódust. Valószínűleg a tévé 1-es csatornájára van beállítva a Hír TV, a Hír TV műsoraihoz igazítják a délutánjukat, estéjüket. Egy ilyen bojkott nem hiszem, hogy megváltoztatja a fogyasztói szokásaikat” – fogalmazott a kutató.
Forrás: Hír TV