2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Minden Quaestor-kisbefektetőt ki lehetett volna fizetni

Hír TV

2018. március 28., szerda 08:02, frissítve: szerda 18:36

A 2015-ben bedőlt brókercég számláin volt elég pénz – írja a Magyar Nemzet a birtokába került nyomozati anyagok és a korábbi dolgozókkal folytatott beszélgetések alapján.

A Quaestor vezére nem sokkal a márciusi csőd előtt még a jegybanki vezetőktől kért engedélyt arra, hogy a pánikhangulat elkerülése érdekében megmenthesse a szintén becsődölt Hungária értékpapírt, amit azonban nem engedtek. 

A csődöt követő pánikhangulatban Szijjártó Péter bizalmi emberén keresztül azt üzente Tarsoly Csabáéknak, hogy ha a külügyminisztérium kiveheti a Nemzeti Kereskedőház Quaestornál tartott közel négymilliárdját, segítenek a csőd elkerülésében, ám ez nem történt meg, a folyamat azután indult el, hogy Tarsoly Csaba személyesen jelezte a jegybanknál, hogy túlbocsátották a kötvényeket. A Quaestor-vezér levelezéséből az is kiderül, hogy a cégcsoport több mint 13 ezer ügyfelének 42 milliárd forintnyi befektetése rendelkezésre állt.

Volner: A kormány célja a lopás

A rendszerváltás óta a csaló brókereket segítette a kormány a Jobbik szerint. Volner János, a Jobbik frakcióvezetője azt mondta: két tucat módosító javaslatot nyújtott be, amelyek megelőzték volna az elmúlt évek brókerbotrányait.

Volner János úgy fogalmazott: a kormány célja nem az volt, hogy kifizesse a kisembereket, hanem hogy ellopja a pénzt.

Ha a felügyelet megfelelő gondossággal végezte volna a csaló brókercégek ellenőrzését –mindössze két független brókercég van Magyarországon –, ha a felügyelet megfelelő gondossággal járt volna el, akkor feltárták volna ezt az elképesztő bűncselekmény-sorozatot idejekorán, és nem lehetett volna több mint háromszázmilliárd forintos kárt okozni a magyar adófizetőknek, a kisbefektetőknek. Tekintettel arra, hogy nem megfelelő gondossággal végezte a tevékenységét sem a Magyar Nemzeti Bank, sem előtte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az emberek pénze ellopható volt, a pénz eltűnt. Az összes bank- és brókerbotránynak ugyanaz volt a tanulsága a rendszerváltás óta: a pénz eltűnt, a nagyhalak, az igazi felelősök minden esetben megúszták, az igazi kárvallottja ennek a bűncselekmény-sorozatnak is – ugyanúgy, mint a rendszerváltás óta az összes bank- és brókerbotránynak – maga a kisember volt – nyilatkozta a politikus.

Szél: A Quaestor-csalás összefonódik a fideszesekkel

A tőkepiaci felügyeleti törvényt is felülvizsgálná az LMP a Quaestor-ügy kapcsán – jelentette be a párt társelnöke reggeli műsorunkban.

Szél Bernadett szerint a Magyar Nemzet cikke újabb bizonyítéka annak, hogy a Quaestor-csalás minden szinten összefonódik a kormánypártok politikusaival.

Ebben a cikkben is leírják, hogy masszívan, minden szinten összefonódik ennek a Quaestor-ügynek a csalása a fideszes politikusokkal. Plusz van itt egy olyan helyzet, ami miatt ’97-ig vissza kell menni, és ez a tőkepiaci felügyeleti törvénynek a hiányossága. Emiatt tudnak rendszeresen brókerbotrányok történni ebben az országban, mert nem elég mély és hathatós az ellenőrzés. A Fidesz alatt ez még gyöngébbé vált, én ezt elismerem, de én azt vállaltam, hogy a ’97-es tőkepiaci felügyeleti törvényt is felülvizsgáljuk, és olyan ellenőrző mechanizmusokat építünk be a rendszerbe, hogy ez a csúfság soha többet senkivel ne fordulhasson elő – reagált a pártvezető.

Reakciók

A Fővárosi Főügyészség közleményben reagált a magyar Nemzet cikkére. Azt írták, a 2016 februárjában benyújtott, bizonyítékokkal alátámasztott vádirat szerint a cégcsoport a fenti időszakban már fizetésképtelen volt. A vádhatóság szerint a cikk egyoldalú, mert a vádlottak állításain alapul, és alkalmas a közvélemény félretájékoztatására.

„A külgazdasági és külügyminiszter soha senkinek semmilyen formában sem tett ígéretet semmilyen cég megmentésére” - reagált a Külgazdasági és külügyminisztérium. A KKM szerint az MNKH Zrt. biztonságos formában, állampapírban tartotta az adófizetők pénzét, mely ez által nem került veszélybe, a tőke kivétele pedig „semmilyen formában nem járult hozzá a Quaestor csődjéhez” és nem gátolta az ügyfelek kártalanítását. A KKM azt is leszögezi, hogy „furcsa lett volna”, ha Szijjártó Péter nem tart kapcsolatot a Quaestor győri vezetőjével, hiszen a miniszter „győri, sporttal is foglalkozó” képviselő, vagyis feladata a kapcsolattartás a győri cégvezetőkkel.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!