2024. 04. 24. Szerda György napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Ilyen még nem volt: tüdő-transzplantáció Magyarországon

2015. december 19., szombat 17:59, frissítve: vasárnap 15:51

Először hajtottak végre tüdő-transzplantációt Magyarországon. A kormány 900 millió forinttal támogatta az operációhoz szükséges infrastruktúra kiépítését. Az onkológiai intézet főigazgatójának elmondása szerint a világszínvonalú beavatkozást hat napja végezték el, a műtét sikeres volt.

Az első hazai tüdő-transzplantációs műtét után hat nappal már állva mondott köszönetet az orvosoknak és a miniszternek a sikeres műtéten átesett 53 éves férfi.

„A beteg jól van, lesz alkalmuk megnézni, és ha szerencsénk van, a következő alkalommal már személyesen tudunk vele beszélni. Kicsit meghatott vagyok, nem fakad a jellememből, de ez orvostörténeti pillanat: nagyon hosszú várakozás után jutottunk el addig, hogy ez a műtét megtörténjék” – mondta Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

Magyar orvosok eddig csak külföldön végeztek hasonló beavatkozást, ezentúl hazai környezetben is lesz erre lehetőség. „Nem egyéni bravúrról van szó, azt lehet mondani, csapatmunkát végeztünk. Ha a sportból vehetek példát, ez olyan, mint egy focicsapat, és most mondhatom azt, hogy kijutottunk a vb-re. A magyar mellkassebészet innentől kezdve a világ élvonalához tartozónak tekinthető” – fogalmazott Lang György, a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika vezetője.

Az egyik többmilliós orvosi műszert, amely az orvostörténeti pillanathoz kellett  a kormány 900 millió forintos támogatásából vette az intézet. „A gondok között az egyik, – miért tagadnánk – a legsúlyosabb, hogy a legjobb szakembereink elmennek. Nemcsak keletről nyugatra lehet menni, hanem nyugatról keletre is, hiszen eddig Bécsben folytak ezek a műtétek, nagyon sikeresen, magyar orvosokkal, most pedig Budapesten” – nyilatkozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Az operációt végző orvosok azt mondták, egyelőre csak a kisebb kockázattal járó tüdő-transzplantációs műtéteket végzik a jövőben Magyarországon. A rizikós beavatkozásokat továbbra is Bécsben hajtják végre.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!