2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Holnap dönthetnek Áder indítványairól

,

2016. március 30., szerda 06:45, frissítve: szerda 08:36

Csütörtökön dönthet a jegybankról és a postáról szóló törvénymódosításokról az Alkotmánybíróság.

A jogszabályok vizsgálatát a köztársasági elnök kérte, mert Áder János úgy látta, hogy a nemzeti banki alapítványok gazdálkodásának titkosítása nincs összhangban a közpénzekkel való gazdálkodást és a közérdekű információkat érintő alkotmányos rendelkezésekkel. A postai szolgáltatásokról szóló törvény módosítását pedig a visszamenőleges hatály tilalma miatt kifogásolta az államfő.

Közben továbbra sem tudni, pontosan milyen forrásból tudott elkülöníteni a jegybank 260 milliárd forintot alapítványai működésére. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint ugyanis erre a jegybank nyeresége kevés lett volna. Szerinte így az is előfordulhat, hogy a működtetés összege pénznyomtatásból vagy a devizatartalékokból származik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!