2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Európai Híradó 23:40

Fürdeni tilos: óriási visszaesést hozott

2015. augusztus 4., kedd 21:46

Elmaradtak a vendégek a Velencei-tóról, miután a hétvégén az a hír terjedt el a sajtóban, hogy bezáratta a szabad strandokat az ÁNTSZ. A hatóság hiába cáfolt, volt ahol 60 százalékkal esett vissza a forgalom.

A gárdonyi Panoráma parton lévő büfések panaszkodnak a hétvégi forgalomra. Hiába van kemping is a büfésor mellett, nincsenek vevők. Az ÁNTSZ döntött úgy, hogy megtiltja a Velencei-tó ezen részén a fürdőzést, mert az üzemeltetőknek nincs engedélye. „Három, úgynevezett szabad strand, illetve engedéllyel nem rendelkező kijelöletlen fürdőhely működésére derült fény még júniusban, akkor kerültek kiadásra ezek a határozatok is” – mondta Müller Cecília megyei tisztifőorvos. Az egyik üzemeltető azonban azt állítja, a határozatot csak a szezon közepén, júliusban kapták kézhez. Ráadásul a hiányolt papírokat eddig senki sem kérte tőlük, pedig évek óta ellenőrzi őket az ÁNTSZ.


A tengerparti hangulatot idéző parton egy-egy kánikulai napon tízezrek fürdőznek. A köztévé azonban pénteken arról számolt be, hogy az ÁNTSZ az összes velencei tavi szabad strandon betiltotta a fürdőzést. A hatóság hiába cáfolt, onnan is elmaradtak az emberek, ahol lehet fürdeni. „Észrevehetően visszaesett a forgalom, ezt száz százalékig ki merem jelenteni, mert nem érkeztek meg az emberek úgy, ahogy egy átlagos meleg hétvégén” – nyilatkozta Csordás Károly üzletvezető.

10 kijelölt, engedéllyel rendelkező strand van a Velencei-tó partján. Ezek továbbra is működnek. Azon a három partszakaszon azonban, amelyet bezáratott az ÁNTSZ, az üzemeltetőknek valószínűleg rövidesen ki kell tenniük a fürdeni tilos táblát.



Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!