Hangfelvétel bizonyítja, túloz a Fidesz-kommunikáció
Hír TV
2017. november 24., péntek 17:01, frissítve: hétfő 11:09
Csak az LMP két vezetőjét, Szél Bernadettet és Hadházy Ákost engedték be csütörtök este azokba az intézményekbe, ahol a nemzeti konzultációs ívek feldolgozása zajlik. Az ellenzéki képviselők azt szerették volna ellenőrizni, hogy tényleg annyi kérdéssort küldtek-e vissza, mint amennyiről a kormány beszámolt.
„Már több mint 1,7 millióan mondták el a véleményüket a Soros-tervvel kapcsolatban” – ezt néhány órával az LMP-s politikusok látogatása előtt mondta a Fidesz frakciószóvivője.
„Ez az egész kamu, nyilvánvalóan nincs 1,7 millió ilyen papír” – nyilatkozta Hadházy Ákos az iratbetekintés után a három helyszínen az ügyintézőkkel folytatott beszélgetésekből leszűrve. A Hír TV Célpont című műsorának stábja pénteken megszerezte az egyik ilyen beszélgetésről készült hangfelvételt.
![](/data/cikkek/2429/24298/cikk-2429820/parbeszed_1_fit_800x10000.jpg)
Az ügyintéző szerint tehát november 13-ig legfeljebb 400 ezer ív érkezett be. Pedig a konzultációt szervező Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára november 14-én már egymillió ívről beszélt. Az ügyintéző szerint a november 20-i szállítással érkezett az eddigi legtöbb, további 250 ezer ív.
![](/data/cikkek/2429/24298/cikk-2429820/parbeszed_2_fit_800x10000.jpg)
Vagyis azt az ügyintéző is elismeri, hogy csütörtök este 1,7 millió ív biztosan nem érkezett be, és csak az interneten kitöltött kérdéssorokkal lehet meg a hiányzó egymillió. Pedig online korábban még a Fidesz szerint is nagyságrendekkel kevesebben vettek részt a konzultációban.
„A múltkori konzultációs kérdőíveket 1,6 milliónál valamivel többen küldték vissza – az volt eddig a legsikeresebb konzultáció. Akkor néhány tízezren küldték vissza elektronikusan. A mostani annál is sikeresebb, de az arány döntően nem fog változni” – emelte ki korábban Halász János Fidesz-frakciószóvivő a tájékoztatóján.
A számok közben péntekre tovább nőttek a Fidesz-kommunikációban: „Az LMP nemcsak azokba az emberekbe rúgott bele a kijelentéssel, akik végzik a konzultációs ívek feldolgozását, szortírozását és számolását, s akik megbízhatóan és a törvényeknek megfelelően járnak el, hanem abba a most már csaknem kétmillió emberbe is, aki részt vett a konzultációban” – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója Hadházy Ákos előző napi „akciójára” reagálva pénteken.
A feldolgozást dokumentáló jegyzőkönyvek iránt a Hír TV pénteken a Miniszterelnöki Kabinetirodánál is érdeklődött, de nem válaszoltak.
A nemzeti konzultáció visszásságairól további részletek a pénteki Célpontban, amelyet 20 óra 30 perctől láthatnak a Hír TV-n.