Alpolgármester és jegyző is van a vádlottak között
Bilincset vitt volna a parkolási botrányban érintett vádlottaknak Szabó Bálint jogász.
- Az a kérésem, szeretnék felmenni.
- Nem lehet felmenni.
- Megkérdezhetem, hogy ezt ki mondta önnek, hogy nem engedhet oda föl?
- JegyzőI utasítás.
Ő az, aki annak idején feljelentést tett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával a parkoló bérletek ingyenes osztogatása miatt. A jogászt nem engedték fel a polgármesteri hivatalba.
„Azt gondolom, és azt állítom, hogy Botka László tudta, és beleegyezése nélkül ennél kisebb fajsúlyú ügyek sem történnek Szegeden. Botka László tudta, és felhatalmazása nélkül senki nem dönti el a mögöttünk található épületben, hogy kinek adunk több százezer forintos ingyen bérleteket évente, több éven keresztül, majd egy évtizeden keresztül” – fejtette ki Szabó Bálint érdekképviselő.
A Délmagyar.hu-nak Mózes Ervin főjegyző elismerte, hogy ő, illetve Solymos László alpolgármester, valamint Kalmár Gábor kabinetvezető is érintett az ügyben. A vádirat szerint az önkormányzat három munkatársa úgynevezett vezetői értekezleteken döntött arról, hogy kik azok az önkormányzattal, illetőleg a polgármesteri hivatallal kapcsolatban álló személyek, akik ingyenes kombinált parkoló bérletben részesülhetnek.
„A döntések évek kezdetén, úgynevezett vezetői értekezleten születtek meg, ott határozták meg az ingyenesen biztosított személyek körét. Átadták az üzletágvezető részére, aki kiadta a parkoló bérleteket. A vádirat szerint a cégnek, illetve a városnak több mint negyven millió forint vagyoni hátrányt okoztak” – mondta Szanka Ferenc, Csongrád Megyei Főügyészség sajtószóvivője.
Önkormányzati képviselők, rendőri vezetők, de alkotmánybíró és kormányhivatalvezető is kapott az ingyenbérletből, de volt köztük makói szocialista képviselő is. A Jobbik szerint a vádemelés azt támasztja alá, hogy az érintettek méltatlanná váltak tisztségük viselésére, ezért azonnali lemondást vár tőlük.
„Úgy látjuk, hogy Botka László körül rengeteg korrupciós, illetve botrányos ügy alakult ki, ami miatt én azt gondolom, hogy a polgármester már nem csak országos szinten bukott meg, hanem helyben is, tehát Szegeden is én úgy gondolom úgy begyűrűztek ezek a problémák és ügyek, hogy szükségessé vált a polgármester úrnak is a lemondása” – jelentette ki Tóth Péter önkormányzati képviselő.
Mózes Ervin címzetes főjegyző a helyi napilapnak azt mondta ellene, valamint Solymos László alpolgármester és Kalmár Gábor polgármesteri kabinetvezető ellen felbujtás a vád.