2023. 02. 08. Szerda Aranka napja
Jelenleg a TV-ben:

Pátria Nostra

Következik:

Vezércikk 04:00

Belföld

Zsigó: Kevesebb bűnöző van az utcán, mint 2010 előtt

Háromezerrel többen vannak most rács mögött, mint a 2010-es kormányváltás előtt – mondta Zsigó Róbert.

A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, hogy a bűnözőknek a börtönben a helyük, ezért Európa legszigorúbb büntető-törvénykönyvét fogadta el a kormánykoalíció. A kabinet célja, hogy a börtönök önfenntartóvá váljanak, vagyis az elítéltek termeljék meg fogva tartásuk költségeit. Az elmúlt négy évben az ország egyre közelebb kerül ehhez: az általuk fogyasztott élelmiszerek 90 százalékát a fogvatartottak termelik meg – fogalmazott a szóvivő.

– Ma tehát kevesebb bűnöző van az utcán, mint előtte és több van börtönben. A célunk az, hogy minden elítélt dolgozzon a börtönévek alatt, ehhez egyre közelebb kerülünk, mert ma már az elítéltek 73 százaléka dolgozik. 2010-ben 5600 elítélt dolgozott, 2013-ban pedig 7300 elítélt dolgozott. Emellett az elítélteket bekapcsoltuk a közmunkaprogramba is, és nem úszták meg a munkát akkor sem, amikor az ország bajban volt. A rendkívüli árvíz elleni védekezés idején kétezer fogvatartott dolgozott a gátakon – közölte a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Megdőlt a baloldali mantra

Vezércikk: Megdőlt a baloldali mantra

A baloldali kampányfinanszírozási botrány már annyira bűzlik, mint zebratetem az afrikai napsütésben. Nehezen érthető, hogy a folyton jogállamiságot kutató brüsszeli bürokraták hogyan tudják befogni annyira az orrukat, hogy semmit se érezzenek belőle.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

A baloldali pártok szabadulnának a DK-tól és vezetőjétől

A baloldali pártok szabadulnának a DK-tól és vezetőjétől

Gyurcsány Ferenccel nem lehet összefogni - már ezt állítja a DK korábbi szövetségese, a Jobbik. Az MSZP antidemokratikusnak, a Momentum pedig hazugnak nevezte a pártot. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint azonban a korábbi összefogás többi pártja a Momentumon kívül nem tud alternatívát kínálni a választóknak, Gyurcsány Ferenc egyedül fogja leuralni a baloldalt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!