2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Zsebbe kell nyúlnia annak, aki indokolatlanul hív orvost

Fizetnie kell annak, aki indokolatlanul hívja ki az ügyeletes orvost Edelényben. A város és az ügyeleti szolgálat a mára kezelhetetlenné vált beteglétszámot szeretné ezzel csökkenteni. Az intézkedéstől azt remélik, hogy az ügyelet hamarabb odaér majd a valóban életveszélyes esetekhez.

  • Zsebbe kell nyúlnia annak, aki indokolatlanul hív orvost

Csendes a váró az edelényi egészségházban. A fogászat és védőnői szolgálat mellett a borsodi város orvosi ügyelete is itt működik. Most nincs rendelés, de az utóbbi időben egy átlagos éjszaka akár 65 beteg is megfordul itt. Kevesen jönnek azonban valóban sürgős panaszokkal.

„Ugyanez elmondható egy tizennyolc-huszonéves betegről, aki beállít egy buli után éjfélkor, vagy fél kettőkor azzal, hogy fájdalmat érez már a karjában két hete, és nem mer nekimenni így az éjszakának” – mondta Bárány Miklós, főorvos.

A tarthatatlan beteglétszámot szeretné valahogy csökkenteni az ügyeleti szolgálat vezetője, ebben pedig a városvezetés is partner. A pár napja bevezetett intézkedés értelmében, az ellátási területen belül kétezer, azon kívül négyezer, külföldi állampolgárként pedig hatezer forintot kell fizetnie annak, aki olyan esethez hívja ki az orvost, ami nem igényel sürgős ellátást.

„A gyakorlatban nem változik semmi, ugyanúgy kimegyünk mindenkihez, ugyanúgy megvizsgálunk mindenkit, csak felhívjuk a figyelmet, hogy legközelebb ilyen panaszokkal keresse a háziorvosát. De hogyha gondolja, és ragaszkodik mindenféleképpen, hogy szombaton 11 órakor vagy éjfélkor vizsgáljuk meg, akkor ez térítésköteles lesz” – tette hozzá Bárány Miklós.

„Nem mi találtuk ki, ez működik már 2015 óta Polgáron, Komáromban, csak úgy tűnik, hogy azok nem voltak hírek, az edelényi meg hír” – mondta Molnár Oszkár, a település polgármestere.

Edelény képviselő-testülete ellenszavazat nélkül fogadta el a javaslatot. A polgármester szerint az egészségügyi ügyelet biztosítása az önkormányzat alapfeladata, viszont ha valaki ok nélkül riasztja az ügyeletes orvost, az úgynevezett kényelmi szolgáltatást vesz igénybe, amiért törvény szerint díjat is fel lehet számolni.

„Ettől azt reméljük, hogy azok a betegek, akik tényleg sürgős ellátásra szorulnak, és mondjuk kihívják az orvost, lehet ez egy infarktus, egy stroke, vagy bármi hasonló gyanú esetén, akkor az orvos lehetőleg a leghamarabb ki tudjon érni, és ne azzal kelljen töltenie az időt, hogy olyan betegek, és ez mostani, néhány nappal ezelőtti példa, aki azért ment be az ügyeletre, nyolctagú családjával együtt, és kérte a megvizsgálását mindannyiuknak, mert az utcájukban az ötödik vagy hatodik szomszédban megbetegedett valaki, és kérte az orvost, hogy vizsgálja meg őket, hogy ők esetleg nem kapták-e el a betegséget” – tette hozzá Molnár Oszkár.

Az ellátás díját az orvosnak kell majd kifizetni. A bevétellel az önkormányzat az orvosi ügyelet finanszírozásához szükséges költségeket csökkenti.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!