2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Vizoviczki: Szégyelljék magukat!

A Debreceni Törvényszéken megkezdődött Vizoviczki László pere. A diszkókirály és huszonegy társának – köztük egykori rendőröknek – az ügyét zárt ajtók mögött tárgyalják, mivel a vádiratban titkosított adatok is vannak. Az eljárásban szereplő négy volt rendőrfőtiszt a vád szerint Vizovicziki Lászlótól rendszeresen kapott százezres összegeket azért, hogy az általa irányított fővárosi szórakozóhelyeken ne legyen ellenőrzés.

Kéz és lábbilincsben, arcát eltakarva érkezett Vizoviczki László a Debreceni Törvényszékre, ahol szerdán megkezdődött a vesztegetési pere. Az egykor a budapesti éjszakai élet császáraként ismert férfi ezúttal a sajtónak akart parancsolni: „Szégyelljék magukat! Látják, hogy nem járulok hozzá, és itt kattogtatnak. Szégyelljék magukat! Azt kívánom mindenkinek, hogy ugyanilyen helyzetbe kerüljenek egyszer.”

A vádlottak többsége civil, de rendőr, tűzoltó, pénzügyőr is van közöttük, ezért Vatai István hadbíró alezredes katonai tanács tárgyalja az ügyet.  „Annyit lehet tudni, hogy szigorúan titkos az ügy. A tárgyaláson sem vehetnek részt (a sajtó – szerk. megj.), majd csak az ítélethirdetésnél, és egyebet még ezért nem mondhatok az ügyről” – tájékoztatott Futó Barnabás védő. A tárgyalást azért tartják zárt ajtók mögött, mert az eljárásra a legszigorúbb minősítés vonatkozik. Mivel a kilencvenoldalas vádirat is tele van titkosított adatokkal, a sajtó még a vádismertetésen sem lehetett jelen, és az eljárás végén az ítéletnek is csupán a rendelkező részét olvassák majd fel nyilvánosan.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly augusztusban jelentette be, hogy vádat emeltek a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált ügyekben: bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, 22 vádlottal szemben. A diszkókirálynak is nevezett Vizoviczki 2005 és 2012 között állítólag több mint 300 millió forint kenőpénzt fizetett ki a később letartóztatott rendőröknek azért, hogy szemet hunyjanak viselt dolgai felett, vagy hogy előre értesítsék őt a razziákról. A nyomozás során a nemzeti védelmi szolgálat rejtett kamerás felvételek is készített arról, ahogy Vizoviczki egyik embere átadja a pénzt a rendőröknek.

A másik ügy

A vádlottak között hét volt rendőr, köztük öt – egykor vezető beosztású – rendőrtiszt, valamint volt tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő is található. A Vizoviczki által irányított szórakozóhelyeken a könyvelés sem ment törvényesen. Ezért költségvetési csalás miatt novemberben is indult egy büntetőper a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyész akkor három órán át ismertette a vádiratot, amelyben az áll: Vizoviczki több társával együtt már az 1990-es években is megtévesztette az adóhatóságot. Az általuk üzemeltetett vendéglátóhelyeken nem adtak számlát és irreális árakkal dolgoztak.

„Már az 1990-es évektől korrupciós kapcsolatot épített ki a BRFK, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi kapitánysága állományába tartozó több, részben vezető beosztású rendőrrel. Igyekeztek elérni, hogy az elsőrendű vádlott érdekeltségében álló szórakozóhelyeken, lehetőség szerint ne legyenek ellenőrzések, abban az esetben, ha mégis ellenőrzésre kerül sor, értesítsék az elsőrendű érdekeltségi körét” – ismertette Kovacsics Gábor, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze.

A két vádirat alapján összesen 331 bűncselekmény elkövetése róható a vádlottak terhére. Vizoviczki Lászlót, mint a bűnszervezet vezetőjét akár 25 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!