2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

XXI. Század Intézet: Az oltásellenesség a baloldal súlyos baklövése + videó

Járványügyben is aktuálpolitikai szempontok motiválják a balos politikusokat – fejtette ki videóelemzésében a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Deák Dániel az intézet honlapján ismertetett elemzésben felidézi azt is, hogy miközben a baloldali pártok egy része komoly hecckampányt folytatott a keleti oltóanyagokkal szemben, addig többen közülük ma már úgy tesznek, mintha ők mindig is támogatták volna a kínai és orosz vakcinák beszerzését. Az elemző a videóban arra is kitért, hogy ma már a baloldalhoz kötődő közvéleménykutatók is a kormánypártok erősödését jelzik.

  • XXI. Század Intézet: Az oltásellenesség a baloldal súlyos baklövése + videó

A XXI. Század Intézet elemzésének főbb megállapításai:

A koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta kizárólag aktuálpolitikai szempontok motiválják a baloldali politikusokat, emiatt folytattak politikai hecckampányt a keleti oltóanyagokkal szemben is – mondta videóelemzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: míg egyes baloldali pártok kitartanak az oltásellenes hangulatkeltés mellett, addig többen közülük ma már úgy tesznek, mintha ők mindig is támogatták volna a kínai és orosz vakcinák beszerzését.

Az elemző emlékeztetett: ugyanezt a múlttagadó taktikát választotta a baloldal egy része a migrációs válság során is, hiszen míg 2015-ben ellenezték például a déli határkerítést, a 2018-as választási kampányban néhányan egyenesen már azt állították, hogy ők mindig is támogatták annak a felépítését.

Deák Dániel hozzátette: az ilyen kommunikációs pálfordulások általában nem érik el a kívánt hatást, a baloldalra ugyanúgy ráragadhat az oltásellenes bélyeg, mint ahogyan korábban a bevándorláspárti jelző. Megjegyezte, ennek hatása már látszik is a közvélemény-kutatásokban.

A koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta kizárólag aktuálpolitikai szempontok motiválják a baloldali politikusokat, emiatt folytattak politikai hecckampányt a keleti oltóanyagokkal szemben is – mondta videóelemzésében Deák Dániel.

 

A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: míg egyes baloldali pártok kitartanak az oltásellenes hangulatkeltés mellett, addig többen közülük ma már úgy tesznek, mintha ők mindig is támogatták volna a kínai és orosz vakcinák beszerzését. Az elemző emlékeztetett: ugyanezt a múlttagadó taktikát választotta a baloldal egy része a migrációs válság során is, hiszen míg 2015-ben ellenezték például a déli határkerítést, a 2018-as választási kampányban néhányan egyenesen már azt állították, hogy ők mindig is támogatták annak a felépítését. Deák Dániel hozzátette: az ilyen kommunikációs pálfordulások általában nem érik el a kívánt hatást, a baloldalra ugyanúgy ráragadhat az oltásellenes bélyeg, mint ahogyan korábban a bevándorláspárti jelző. Megjegyezte, ennek hatása már látszik is a közvélemény-kutatásokban.

Deák Dániel a legfrissebb oltottsági mutatószámok kapcsán kifejtette: Magyarország rendkívül gyorsan használja fel a rendelkezésre álló oltásokat, az első védőoltások tavaly decemberi megérkezése óta a leggyorsabban oltó uniós tagállamok között helyezkedik el hazánk. Az EU által letárgyalt beszerzések ugyanakkor túl lassúak, ma már a legliberálisabb politikusok is a brüsszeli beszerzés kudarcáról beszélnek, ezért Magyarország megfelelő időben, nemzeti hatáskörben gyorsította fel a hazai oltóanyag-ellátás növelését – tette hozzá.

Kiemelte: a keleti vakcinabeszerzésnek köszönhetően Magyarország meg tudta kezdeni a tömeges oltást, így az Európai Unión belül hazánkban alakulhat ki legelőszőr az úgynevezett nyájimmunitás, tehát nálunk oldhatják fel az egyik leghamarabb a korlátozásokat is.

A baloldal szempontrendszere a 2015-ös migrációs válsághoz hasonlóan ugyanakkor ismét aktuálpolitikai alapú, újra a válság elhúzódásában érdekeltek, hiszen ettől remélik a kormány támogatottságának csökkenését – emelte ki Deák Dániel. Hozzátette: e taktika miatt támadták korábban a magyar bevándorlásellenes intézkedéseket és emiatt támadják most a magyar oltási folyamatot jelentősen felgyorsító keleti vakcinabeszerzést is.

Deák Dániel emlékeztetett:

a baloldal már ősszel bizonyos vakcinákkal szemben negatív kampányt folytatott, majd miután december végén megérkezett az első szállítmány Magyarországra, azt az álhírt terjesztették, hogy nincsen oltási terv, a vakcinák beadása pedig rendkívül lassan zajlik.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője január 3-án például hamis módon arról beszélt, hogy szerinte „Európa legtöbb országában már elindult a tömeges oltás, Magyarországon szokás szerint továbbra sem történik semmi.” – emlékeztetett. Hozzátette: hasonlóan a valóságtól elrugaszkodott véleményt fogalmazott meg Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője is, illetve számos baloldali politikus, akik egybehangzóan azt állították, hogy nincsen oltási terve Magyarországnak. Szabó Tímea pedig egy televízióműsorban másfél percen belül négy álhírt is terjesztett az oltásokkal kapcsolatosan. A valóság ugyanakkor megcáfolta ezeket az állításokat, hazánk oltási terve az egyik legsikeresebb az unióban.

Hasonlóan lyukra futottak a baloldali politikusok az oltásellenes hangulatkeltéssel is az elemző szerint.

Emlékeztetett, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció már tavaly novemberben aláírásgyűjtésbe kezdett a koronavírus-oltóanyagok ellen, mindenféle bizonyítékok nélkül azt sugallva, hogy az orosz és a kínai oltóanyag nem elég megbízható. A baloldali sajtóval kéz a kézben azt is hangoztatták, hogy a magyar hatóságok kizárólag politikai nyomásra engedélyezték a keleti vakcinákat – emelte ki az elemző. Hasonló álláspontot képviseltek az MSZP-s politikusok is, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő például még a minap is azt nyilatkozta, nem érti, hogy a magyar kormány miért rendelt kínai vakcinát. Szintén oltásellenes kampány folytatott szerinte a Jobbik is, mely párt emberkísérletről beszélt az oltások kapcsán.

Deák Dániel hozzátette:

nem csak a baloldali politikusok, de a hozzájuk köthető holdudvar is oltásellenes hangulatkeltést folytatott.

Az MSZP-közeli Publicus Intézet vezetője például potenciálisan veszélyesnek nevezte a kínai vakcinát egy műsorban, az ugyancsak főként baloldali megrendeléseket kapó Závecz Tibor pedig februárban arról beszélt, a magyarok nem akarnak kínai oltóanyagot. Az elemző megjegyezte, jól példázza a baloldal múlttagadó taktikáját, hogy Závecz Tibor egy hónappal később már azzal dicsekedett egy másik televízióműsorban, hogy ő is a kínai vakcinával oltatta be magát, és mint fogalmazott, minden gond nélkül elfogynak az országba érkezett kínai vakcinák. Ugyanilyen fordulat tapasztalható több baloldali politikusnál is, Kunhalmi Ágnes MSZP társelnök is arról beszélt, beoltatná magát a kínai oltóanyaggal.

Hasonló fordulat volt megfigyelhető az elemző szerint a 2015-ös migrációs válság során is, amikor a baloldal minden rendelkezésére álló eszközzel támadta a kormány bevándorlásellenes politikáját, így egyebek mellett a déli határkerítés felépítését is kritizálták, azt állították róla, hogy az az új „vasfüggöny.”

Ehhez képest, a 2018-as választási kampányban – miután felismerték a bevándorláspárti politikájuk népszerűtlenségét – már úgy tettek, mintha ők mindig is támogatták volna a bevándorlásügyi szigorításokat, sőt még a déli határkerítés fenntartására is megesküdtek

– jegyezte meg Deák Dániel. Egyedül a Demokratikus Koalíció képviselte még ekkor is következetesen a bevándorláspárti álláspontot, ahogyan most is ők támadják a leghangosabban a baloldalon a keleti vakcinákat – tette hozzá az elemző.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője a videóelemzése zárásaként elmondta, ahogyan a bevándorláspárti álláspont hangoztatása is népszerűségcsökkenést eredményezett a baloldali pártok számára, úgy az elmúlt időszakban tapasztalt oltásellenes hecckampány eredményeként is a baloldal népszerűségvesztése várható, hiszen a lakosság egyre szélesebb rétege tapasztalja már a saját környezetében is érzékeli az önálló magyar vakcinabeszerzés sikerét.

Ezen az elemző szerint nem változtat az, hogy a baloldal egy része kommunikációs pálfordulást hajtott végre, hiszen már rájuk égett az oltásellenes bélyeg, ahogy korábban a bevándorláspárti álláspont képviselete is.

Ezt támasztja alá Deák Dániel szerint az is, hogy már a baloldalhoz köthető legfrissebb közvélemény-kutatások is a Fidesz erősödését mutatják.

 

Címlapfotó: Magyar Nemzet

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!