2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Belföld

Völner Pál: Olyan játéknak lettünk a részesei, ahol csak mi tartottuk be a szabályokat

  • Völner Pál: Olyan játéknak lettünk a részesei, ahol csak mi tartottuk be a szabályokat

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a jogállamisági kérdéssel kapcsolatban elmondta, a Fidesz reakciója olyan, mint egy tolvajé a boltban, aki követeli a lopásgátlók leszerelését.

„Amikor a Fidesz a jogállami kritériumok alkalmazása ellen tiltakozik, pont ezzel a tiltakozással buktatja le magát. Ezzel a tiltakozással árulják el, hogy valójában korruptak, antidemokratikusak és harácsolók.” 
A politikus szerint a Fidesz törvényei saját hatalmukat, lopásaikat, visszaéléseiket, bűneiket legalizálni tudják. Tóth Bertalan szerint Magyarországon valójában önkényuralmi rendszer van.

 

Válaszul Völner Pál, államtitkár elmondta érdekes, hogy épp Tóth Bertalan beszél jogállamisági kérdésekről, hiszen az MSZP tagságának jó részét kizárták a legutóbbi elnökválasztás előtt, hogy a politikus nyerhesse az elnökválasztást.
Völner Pár a Lisszaboni Szerződésre hivatkozva elmondta, a bizottságnak nincs olyan jogköre, mint a Luxemburgi Bíróságnak, hogy jogi szempontból minősítheti valamely tagállamnak bármilyen jogszabályát vagy intézkedését.

A bizottsági jogállamisági jelentéssel kapcsolatban elmondta, ez egy olyan zsaroló eszköz, ahol azokat az ügyeket, amiket nem sikerül jogi, jogállami keretek között rendezni politikai jelentés formájában, jogi köntösbe bújtatva jelenítik meg.

„2010 óta a balliberális többség által uralt Európai Bizottság, Európai Unió parlamentje gyakorlatilag nem viseli el, hogy ebben az országban gyakorlatilag ki tudtunk jönni a kötelezettségszegési eljárás alól, hogy külön adókkal be tudtuk vonni a közteherviselésbe a multinacionális cégeket, hogy rezsicsökkentéssel meg tudtuk védeni a legelesettebb rétegeket, melyeket a baloldalnak is illene időnként megvédeni (…) Gyakorlatilag egy olyan játéknak lettünk a részesei, ahol mi tartottuk be a szabályokat és a hátunk mögött folyamatosan mindenki mást játszott” - mondta Völner Pál.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!