2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Vizoviczki szabadulna a börtönből: Jogerős ítéletének megsemmisítését kérte a Kúriától a diszkópápa

Felülvizsgálati indítványt nyújtott be az éjszakai szórakozóhelyeiről elhíresült Vizoviczki László ügyvédje a Kúriára – tudta meg a PestiSrácok.hu. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt tavaly októberben hét év fegyházra és háromszázmilliós vagyonelkobzásra ítélt Vizoviczki azt szeretné, ha a legfelsőbb bírói fórum hatályon kívül helyezné a jogerős ítéletet és megszüntetné az ellene indított eljárást. A diszkócsászárt, több volt magas beosztású főrendőrt és társaikat még vesztegetéssel is vádolja az ügyészség. A büntetőügyet már négy éve tárgyaló Debreceni Törvényszék tájékoztatása szerint az év végén végre elsőfokú döntés születhet a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb korrupciós ügyében. A Hajógyári-sziget egykori ura ugyanakkor mindenben ártatlannak vallotta magát és a kiszivárgott információk szerint nagyon szerette volna elkerülni a felelősségre vonást, ezért még 2014 decemberében terhelő információkat adott át Gyurcsány Ferencről és volt honvédelmi miniszteréről a hatóságnak, ám az ügyészség visszautasította az alkuajánlatot.

  • Vizoviczki szabadulna a börtönből: Jogerős ítéletének megsemmisítését kérte a Kúriától a diszkópápa

Kétszáz oldalas felülvizsgálati indítványt nyújtott be a költségvetési csalásos ügyében az éjszakai mulatóiról és bárjairól elhíresült diszkópápa, Vizoviczki László ügyvédje – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Kúria sajtóosztálya. Vizoviczkiék beadványukban elsődlegesen azt indítványozták, hogy a Kúria helyezze hatályon kívül az első és másodfokú ítéletet és szüntesse meg az eljárást, másodlagosan pedig azt kérték, hogy a legfelsőbb bírói fórum utasítsa a másodfokú bíróságot új eljárásra. A Kúria várhatóan július elején, nem nyilvános ülésen hoz döntést az ügyben.

 Vizoviczkit jogerősen hét évre ítélték, de most a Kúriához fordult. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

 

HÉT ÉVET KAPOTT JOGERŐSEN

Az éjszaka császárát tavaly október 3-án ítélte jogerősen hét év fegyházbüntetésre bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt a Fővárosi Ítélőtábla. A táblabíróság Vizoviczkit több, mint 300 milliós vagyonelkobzással is sújtotta. A büntetőeljárás idején a vállalkozó szinte végig kényszerintézkedés hatálya alatt állt, így a rá kiszabott büntetés felét már kitöltötte. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vádiratában hangsúlyozta, hogy Vizoviczki megkérdőjelezhetetlen vezetőként irányította az általa létrehozott bűnszervezetet, szórakozóhelyeinek minden egyes eltitkolt milliói hozzá kerültek, és annak felhasználásáról kizárólag az éjszaka egykori ura dönthetett. A vád szerint Vizoviczki László a 2000-es évek közepére több éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több mulató, valamint több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését. Az erőszakos, illetve egyéb úton megszerzett diszkók, bárok, mulatók a hatóság által vizsgált, 2010 és 2012 közötti időszakban több százmilliós bevételre tettek szert, azonban a Portik Tamásra terhelő vallomást tevő Vizoviczki utasítására „megtévesztették” az adóhatóságot és a tényleges jövedelemnek csak egy részét vallották be.

A LEGSÚLYOSABB KORRUPCIÓS ÜGY A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA

A diszkócsászárt, több egykori főrendőrt és társaikat emellett még bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel is vádolja a főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. A vád szerint Az eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztású, volt rendőrfőtisztek –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő van. Ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt. A vesztegetési ügyhöz hozzátartozik az is, hogy több korábbi érintett is megúszta az eljárást, többek között az a 61 belvárosi rendőr, akiknél ugyancsak azt vizsgálták, hogy kenőpénzekért hozzájárultak-e Vizoviczki szórakozóhelyeinek sikeres működéséhez. Ezekben az ügyekben 2015-ben bizonyítottság hiánya, illetve elévülés miatt megszüntették a nyomozást.

IDÉN VÉGRE ELSŐFOKÚ ÍTÉLET LEHET

Vizoviczkiék perét 2015. január 14-én zárt eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa. Az eljárás sokáig csigalassúsággal haladt, de úgy tudjuk, az eljáró hadbíró és tanácsa már csak ezzel az üggyel foglalkozik és a Debreceni Törvényszék portálunknak küldött tájékoztatása szerint év végére megszülethet az elsőfokú ítélet. A sajtóosztály hangsúlyozta azt is, hogy minden héten két, egész napos tárgyalást tartanak, eddig több, mint száz tanút meghallgattak és idén megközelítőleg még harminc, vagy akár negyven személy kihallgatását tervezi a katonai tanács, ami után a bíróság júliusra befejezi a tanúbizonyítást.

VIZOVICZKI NAGY ELLENSÉGE IS TANÚVALLOMÁST TETT

A már kihallgatott tanúk közül Vizoviczki egykori jobbkezének, Varga Istvánnak a meghallgatása tartott a legtovább, már csak azért is, mert a vád jó része az ő vallomására épül, amely 1100 oldalt tesz ki. Vizoviczki László is túl van több nagyobb lélegzetű, hosszú órákig tartó vallomáson, de az üzletember az elhangzott tanúvallomásokra is hosszan reflektált. Az éjszaka császára felszólalásaiban tagadta a terhére rótt vádakat. Információink szerint a rettegett olajmaffiózó, Portik Tamás egykori bizalmasát, az olajos vállalkozó elleni eljárások koronatanúját is meghallgatták már. A volt bizalmi ember szerint az olajszőkítésből mesés vagyonra szert tett energolos pénzelte pályafutása kezdetén Vizoviczkit, aki a rendőri kapcsolatait is Portiknak köszönhette, hiszen azokat a hatósági embereket, akiket az éjszaka császárával együtt letartóztattak, majd eljárás alá vontak, az Energol-vezér mutatta be a diszkópápának. Vizoviczki azonban a mai napig tagadja, hogy köze lenne Portik Tamáshoz, és állítja, nem az olajos pénzekből építette ki diszkóbirodalmát. Ugyancsak tanúvallomást tett már az ügyben Vizoviczki László régi nagy ellenfele, Surnyák Mihály is. A Tropical éjszakai mulató tulajdonosa volt az egyetlen, aki nemet mondott Vizoviczki erőszakos belvárosi terjeszkedésére, 2000 nyarán pedig dokumentum értékű videófelvételt készített arról, hogy rendőrök asszisztálása mellett az éjszaka császára testőreivel miként tartott erődemonstrációt a Váci utcában. 

 Vizoviczki 2014-ben információkat adott át Gyurcsányól az ügyészségnek, de nem történt semmi. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

 

GYURCSÁNYRÓL ADOTT ÁT INFORMÁCIÓKAT

Fontos még kiemelni, hogy Vizoviczki mind az adócsalási, mind a még mindig zajló vesztegetési ügyében szerette volna elkerülni a felelősségre vonást, amiért cserébe politikusok fejét ajánlotta az ügyészségnek. 2014 decemberében például terhelő információkat adott át Gyurcsány Ferencről és Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszterről a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF), majd felajánlotta, hogy a háttérbe húzódva, a nyomozati és bírósági szakból is kimaradva, operatív együttműködőként segítené a hatóságok munkáját a két politikus ügyében. Az alku azonban nem köttetett meg, ahogy egy évvel korábban sem tudott megegyezni az ügyészséggel Vizoviczki, aki azzal is fenyegetőzött, hogy jobboldali politikusokról is terhelő adatokkal rendelkezik. Azt a legfőbb ügyész is elismerte, hogy az éjszaka császára politikusokat érintő információkat bocsátott az ügyészség rendelkezésére annak érdekében, hogy megállapodás megkötésére kerüljön sor. Az alku Polt szerint azért nem köttetett meg, mivel Vizoviczki a vád szerint bűnszervezetben követte el a terhére rótt, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményeket, ezért az ügyészség úgy döntött, hogy fontosabb a diszkócsászár megbüntetése, mint a vele való együttműködés.

PestiSrácok.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!