2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Trump vagy Harris? 22:30

Belföld

Vizitdíjat emleget Gyurcsány Ferenc felesége

Dobrev Klára egy budapesti konferencián a vizitdíjat és az elvándorlást emlegette. Az ugyanakkor nem zavarta, hogy a külföldön dolgozók, tanulók talán éppen Gyurcsány Ferenc hírhedt tanácsát fogadták meg.

  • Vizitdíjat emleget Gyurcsány Ferenc felesége

Az emberek, az okos, kiművelt fiataljaink nem maradnak itt, hogy dolgozzanak. Férje, Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott még 2006-ban Balatonőszödön:

El lehet menni Magyarországról itt lehet bennünket hagyni kérem szépen. Tessék. Lehet menni.

Gyurcsány Ferenc feleségének kiemelt kampánytémája a kormány elleni hergelés. Dobrev Klára szerint a kabinet teljesen elhibázott gazdaságpolitikát folytat.

Ha van a magyarságnak nagy tragédiája akkor az éppen ez és azt látom, hogy nem, hogy nem fékeznének, hanem még erősebben mennek a szakadék felé.– mondta a DK-s politikus. 

Soha nem látott mértékben nőtt a foglalkoztatottság idén. A központi statisztikai hivatal adatai szerint 4,7 millióan dolgoztak februárban, miközben az álláskeresők száma soha nem volt még ilyen alacsony. Dobrev Klárának ez sem tetszik, mint mondta, ez csak azért sikerült, mert

közel 800 ezer ember elvándorolt.

Dobrev Klára szerint egyébként még most is vizitdíj van az országban. Mint fogalmazott, a két és fél-három milliós csípőműtétekkel vagy a 30-40 ezer forintos vizitdíjakkal és a sok százezer forintos diagnosztikával szerinte nem lett jobb a magyarok tízmillióinak. 

Emlékeztetőül, éppen a Gyurcsány-kormány volt az, amelyik 2007 február 15-én bevezette a vizitdíjat. A vizit-, és a kórházi napidíjat végül a Fidesz kezdeményezésére elindult népszavazással sikerült eltöröltetni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!