2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Vidnyánszky Attila: Régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak

Rég nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak, az előadó-művészeti szervezetek új támogatási rendszert kaptak, és elkezdődött a színházépületek megújulása – jelentette ki Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója a szervezet hétfői, Nyíregyházán megtartott közgyűlése után.

  • Vidnyánszky Attila: Régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak

Vidnyánszky Attila a sajtótájékoztatón az elmúlt évek legfontosabb szakmai kérdésének nevezte a támogatások megváltozásával kapcsolatos döntéseket, melynek eredményeképpen a kormány a társasági adókedvezmény (tao) helyett idén több mint 37 milliárd forintot biztosít az előadó-művészeti szervezeteknek.

Vidnyánszky Attila elmondta,

az első körben hamarosan hatmilliárd forintot osztanak ki a színházak között, a támogatások mellett pedig elkezdődtek a szintén régen várt színházfelújítások.

"Ennek keretében egyszerre öt színház megújulása zajlik, ezek közül elsőként október 23-án a kaposvári teátrumot adják majd át, ez tehát egy példa nélküli helyzet a magyar kulturális életben"

– fogalmazott a Magyar Teátrumi Társaság elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!