2024. 06. 22. Szombat Paulina napja
Jelenleg a TV-ben:

Az életmentő - Semmelweis Ignác igaz története

Következik:

Vezércikk 05:00

Belföld

A semmire tapsolták el a 750 milliót? + Videó

Súlyos veszteséget okozott a Volánbusz Zrt.-nek több, a szocialista kormány időszakában hozott döntés – mondta a Hír TV Rájátszás című műsorában Vereczkey Zoltán, a cég átvilágítását végző bizottság vezetője.

A szakember példaként említette, hogy csak informatikára 2006-ban hatszor annyit fizetett ki a vállalat, mint amennyi egyébként indokolt lett volna.

– 2002-ben saját emberekkel 191,5 millió forintot költött a cég informatikára, ezt követően – egy rossz tanácsadás következtében – outsourcingot alkalmaztak. 2004-ben 400 millió, 2006-ban már 600 millió forint volt az erre költött összeg. Ebben a nyolc évben összesen 750 millió forint értékben olyan tanácsadásra került sor, aminek az volt a célja, hogy a vállalat hatékonyabban működjön, de pont az ellenkezője következett be – jelentette ki a Rájátszásban Vereczkey Zoltán, a Volánbusz Zrt. egykori vezérigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk – Manfred Weber nem a Fideszt, hanem a magyarokat akarja büntetni + videó

Vezércikk – Manfred Weber nem a Fideszt, hanem a magyarokat akarja büntetni + videó

Orbán Viktor pénteken Berlinben adott interjút a Kossuth Rádiónak. Ebben többek között Manfred Weberről néppárti vezetőről mondott meghatározásokat. Hogy mit gondolnak erről a Vezércikk vendégei – Ferencz Orsolya miniszteri biztos, Kacsoh Dániel a Mandiner főszerkesztő-helyettese és Rákay Philip kreatív producer – kiderül a ma esti adásból.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!