2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Belföld

Vesztegetés miatt vádat emeltek négy ember ellen

Négy ember ellen, köztük az Alstom vezető tisztségviselője ellen emelt vádat vesztegetés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség az Alstom-ügyben - közölte Keresztes Imre főügyész szerdán az MTI-vel.

  • Vesztegetés miatt vádat emeltek négy ember ellen

Mint írta, a vádirat szerint a francia Alstom cég megvádolt vezető tisztségviselője - a BKV M2-es és M4-es metróvonalakat érintő járműbeszerzésére 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban - az eredményt befolyásolni képes ismeretlen személyt vagy személyeket milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg, hogy a tendert az Alstom vezette konzorcium nyerje meg.

A jogtalan előny 2007-ben és 2009-ben történt kifizetéséhez - az Alstom pénzügyi forrásából - három fiktív tanácsadói szerződést kötöttek meg a vesztegetési pénz átadásában közvetítő szerepet játszó dán és osztrák gazdasági társaságokkal, amelyeknek összesen 8 463 643 eurót fizettek ki.

Az ügyészség hat embert hallgatott ki gyanúsítottként az ügyben, mindannyian szabadlábon védekeznek. Két ember esetében elkülönítették, majd felfüggesztették az eljárást. A vádlottak között két magyar mellett egy osztrák és egy amerikai állampolgár is van - közölte a főügyész.

A főügyész emlékeztetett: a nyomozást 2011. január 3-án rendelték el, azt eredetileg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta, majd a Legfőbb Ügyészség 2016. szeptember 16-án ügyészi nyomozási hatáskörbe vonta az ügyet, és az eljárás további folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF 2012. február 2-án kezdett vizsgálatot az ügyben, majd a 2016. november 28-án kelt ajánlását - amely 2016 decemberében érkezett a Legfőbb Ügyészségre - a Magyarországon már folyamatban lévő nyomozás adataira is alapozta - jegyezte meg a főügyész.

A Központi Nyomozó Főügyészség a metrókocsik szállítási szerződéseivel kapcsolatban korrupciós bűncselekmények miatt folytatott nyomozást, és idén márciusban közölték, hogy hatra emelkedett a gyanúsítottak száma, közszereplő nincs a gyanúsítottak között.

A 4-es metró beruházásához kapcsolódóan egy másik nyomozás is folyamatban van. A különböző - elsősorban építési és tanácsadói - szerződések, valamint a projektmenedzsmenttel kapcsolatos kérdések, döntések miatt, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozást 2017. január 23-án rendelték el. Az ügytől elkülönítették az Alstom szerződéseire vonatkozó részt, a többiben a Fővárosi Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz. Ebben az ügyben a Fővárosi Főügyészség márciusi tájékoztatása szerint még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!