A belső szolidaritás fontosságát, ennek jegyében pedig egy „menekültelosztási” kvótarendszer bevezetésének szükségességét hangsúlyozta a közelmúltban Manfred Weber, majd azt ígérte, ha ő lesz az Európai Bizottság következő elnöke, akkor szorgalmazni fogja a jelenleg afrikai és kis-ázsiai táborokban várakozó migránstömegek tervszerű betelepítését egy ENSZ-szel közös program keretében. Ha jól sejtem, ez nem az az irány, amit a magyar kormánypártok elvárnának az Európai Néppárttól (EPP).
Valóban nem, nem ezt várjuk, mi azt szeretnénk, ha a Néppárt nem a bevándorláspárti, hanem az ellenkező irányba fordulna. Európát és a keresztény kultúrát meg kell védeni a bevándorlástól. A migránskvótát is határozottan elutasítjuk, nem lehet rákényszeríteni egyetlen országra sem a betelepítést. Manfred Weber a német CDU/CSU pártszövetség tagja, amelytől az utóbbi választások alkalmával azt láttuk, hogy – bár az eredeti önmeghatározásuk szerint keresztény pártok – a koalíciókötés reményében vagy azért, hogy kifogják a szelet a többi párt vitorlájából, hol a Zöldek, hol a balliberális oldal programját veszik át és valósítják meg kritikátlanul.
Olyan ügyekben történt ez meg, mint az atomerőművek lekapcsolása, vagy ami tényleg szimbolikus jelentőséggel bír: az azonos neműek házasságának bevezetése. A világnézeti önfeladás politikájával mi nem tudunk egyetérteni. Mi ragaszkodunk a kereszténydemokrata értékeinkhez és identitásunkhoz. Ami viszont a bevándorlást illeti, az már rég nem egy klasszikus jobb- vagy baloldali kérdés, a mostani európai parlamenti választás éppen ezért jelentősen át is rendezheti a korábbi szekértáborokat: a bevándorláspártiak és a bevándorlásellenesek, az európai civilizáció védői – ez lesz az a két pólus, ami mentén az európai politika újrarendeződik.
Tehát akkor kilépnek az EPP-ből?
Minden ezzel kapcsolatos kérdésre a választás után kell visszatérni, amikor már látszik, hogy a néppárt merre fordul. Nekünk ott a helyünk, ahol a politikai család minden tagja büszkén ki tudja mondani, hogy nemzet, keresztény kultúra és család, és ezen szavak mögött ugyanazt érti.
Amikor a bevándorlás veszélyeiről beszélünk, a biztonságunk mellett ebből a három tételből, amit most felsorolt, leginkább a keresztény kultúra védelme szokott még előkerülni. A családokat – nyilván a biztonságukon túl – miben fenyegeti a migráció?
Európa egyik legnagyobb vívmánya és civilizációs előnye a jóléti állam, aminek az egyik jellemzője a stabil, széles középosztály. Nyugaton, ahol a bevándorlás már a 80-as években tömeges méreteket öltött, azt látjuk, hogy a középosztály évtizedről évtizedre gyengül. Az OECD-országokban, amelyek többsége európai állam, az utóbbi évtizedek mindegyikében egy százalékponttal csökkent a középosztály részaránya, míg a nemzeti jövedelemből való részesedése öttel. Ez egy rendkívül veszélyes jelenség, ugyanis a gazdaságilag és politikailag stabil, bármilyen oldali radikalizmustól mentes Európa alapja – de úgy is mondhatnám, hogy az európaiság mint életforma hordozója: a középosztály. És ezt ássa alá a bevándorlás. A bevándorlók tömegének egészen mást jelent a család és akár a nő fogalma. Ezt látjuk a nők elleni erőszak kiugró számaiból is.
Azt lehet esetleg tudni, hogy Magyarország ilyen tekintetben hol áll?
A gyermekes családok támogatása a kormányzásunk egyik legfontosabb pillére. Nálunk pozitív tendencia érvényesül, az utóbbi években a középosztály erősödött és az alacsony jövedelműek aránya jelentősen csökkent. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy Magyarországon a középosztály aránya mostanra elérte a 68 százalékot, míg ez 2012-ben, tehát a kormányváltás után csak 63 volt. Ebben óriási szerepe van a családtámogatási rendszerünknek, beleértve a családi adózást is, ugyanis Magyarországon úgy nőtt a középosztály, hogy a gyermekes családok anyagi kiszolgáltatottsága csökkent. És ez igaz az egyszülős háztartásokra – amelyek esetében a szegénységi kockázat majdnem 1/3-ával lett kisebb – éppúgy, mint a nagycsaládosokra. Utóbbiak szegénységi kockázata lényegében megfeleződött. A családvédelmi akcióban most még tovább bővítjük a családtámogatásokat.
Jó, de az OECD-országok közé tartoznak olyan országok is, amelyek eredendően sem feltétlenül a középosztály Eldorádójaként élnek a köztudatban.
Meglehet, de az a riasztó tendencia, hogy a középosztály zsugorodik, és azon belül is a gyermekes családok a legveszélyeztetettebbek, általában jellemzi a nyugati társadalmakat. De beszéljünk akkor az EU-ról. Alig egy évtizede az egyszülős háztartások szegénységi kockázatát illetően a 28 tagállam közül Magyarországé volt a hatodik legrosszabb érték, a kétgyermekes családok esetében pedig a negyedik legrosszabb. Az elmúlt évek családbarát kormányzati intézkedéseinek köszönhetően mindkét szempontból bekerültünk a legjobb tíz közé. Egyre több lehetőség van a gyermekes családok előtt, egyre több pénz marad náluk.
Cserébe – mondják erre a „genderszakosok” – a magyar kormány a bölcső és a tűzhely mellé száműzi a nőket. Mit gondol erről az anyaság kontra karrier szembeállításról?
A magyar nők egyáltalán nem a tűzhely mellett élnek, a nők foglalkoztatottsága 2010 óta a harmadik legnagyobb arányban nálunk emelkedett az unióban, tehát jóval több nő, édesanya tudja már a karrierjét is építeni. Ezt segíti az is, hogy húszezer bölcsődei férőhelyet hozunk létre, s hogy emellett a korábbi szabályozással ellentétben, ha ma valaki a gyermek féléves korától visszamegy dolgozni, nem veszti el a gyermek után járó támogatást. És idetartozik, hogy az új családvédelmi akcióterv részeként a jövőben a negyedik gyermek vállalása után az édesanyák örökre szja-mentességet élveznek majd, ami úgy is felfogható, mint egyfajta jövedelmi kompenzáció a karrierépítésből kiesett évekért. Azt hiszem, a legharcosabb feministáknak is tapsolniuk kellene, hogy Magyarország ilyen mértékben támogatja a nőket; hogy biztosítja számukra a választás szabadságát és lehetőségét. De persze ők ilyenkor mélyen hallgatnak.
Ennek ellenére tovább fogyunk, amin előszeretettel élcelődik is az ellenzék és az őket támogató sajtó.
A népességcsökkenés szempontjából fontos, hogy a különböző években eltérő számú azoknak a potenciális édesanyáknak és édesapáknak a csoportja, akik gyermeket tudnának vállalni. Ez a csoport jelenleg szűkül, aminek a múltban gyökerező okai vannak, de érezhető egy pozitív elmozdulás is. A gyermekvállalási kedv egyre magasabb, 2010 óta 23 százalékkal nőtt, miközben az uniós átlag két százalékkal csökkent. 2010-ben az uniós országok között az utolsók voltunk, de most már megelőzzük Ausztriát, Szlovákiát, Finnországot, Lengyelországot, Horvátországot, Luxemburgot, Portugáliát, Görögországot, Olaszországot, Ciprust, Spanyolországot és Máltát.
A kormány kritikusai viszont azt mondják, hogy ha lesznek is hatásai a családvédelmi programoknak, azok túl távoliak és bizonytalanok, szemben a bevándorlással, ami itt és most jelent megoldást a népességfogyásra. Biztosan nem létezik arany középút?
A fent idézett számok és az eddigi tapasztalatok szerint nem. Azt szeretném kiemelni, hogy a családvédelmi támogatások elsődleges célja az, hogy több támogatást, lehetőséget, pénzt adjunk a családoknak, ebben mérjük az eredményt, ha emellett még több gyermek is születik, az dupla siker. A migráció és a népességfogyás együtt ráadásul egy öngerjesztő folyamatot eredményez. Németország naponta 17 milliárd forintnak megfelelő eurót fordít a migránsok integrációjára. Ez egy gigantikus összeg, és valószínűleg kidobott pénz, amivel nem lehet megoldani semmit. Az integráció fedezetét ugyanis csak a középosztály adóterheinek emelésével lehet biztosítani, amiből az következik, hogy csökken a családok jövedelme, nehezebb lesz a megélhetés, így aztán kevesebb gyermek születik majd. Az alacsony születésszám miatt további migránsok behívására lesz szükség, újabb adóemelésekre, elvonásokra. Könnyű belátni, hogy egy ilyen rendszer kontraproduktív és fenntarthatatlan.
Bár a kormány hivatalosan elutasítja a bevándorlást, az utóbbi időben nőtt az itt dolgozó vendégmunkások száma, amit az ellenzék a migrációval azonosít. Kellenek vagy nem a külföldiek Magyarországnak?
Az ellenzék néha a határon túli magyarokkal akarja összemosni a bevándorlókat, néha a vendégmunkásokkal. Szóval tisztázzuk: egy vendégmunkás legálisan érkezik, a törvények betartásával olyan munkahelyre, ahol szükség van rá. Határozott ideig tartózkodik itt, legális jövedelme van, a jövedelméből él, nem azért jön, hogy a szociális juttatásokat igénybe vegye, hanem azért, hogy azt a munkát, amire Magyarországnak szüksége van, és el kell végezni, elvégezze, és a munka elvégeztével távozik az országból. A bevándorlók viszont maradni akarnak, át akarják írni Európa kultúráját, törvényeit, eszük ágában sincs tisztelni az itteni törvényeket, szokásokat, a nőket. Ez a különbség az illegális bevándorlók és a vendégmunkások között.
