2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Belföld

Végső búcsút vettek Heller Ágnes filozófustól

Végső búcsút vettek Heller Ágnestől családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői hétfőn a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben. A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én hunyt el 90 éves korában.

  • Végső búcsút vettek Heller Ágnes filozófustól

"Életét és gondolkodását a szabadság és a szerencse határozta meg, bár szerencsés alkatán kívül kevés szerencse élte. Háromszor kellett újrakezdenie életét: a holokauszt után, 1956-ot követően, majd az emigrációban. Eszménye a jó, tisztességes, igazságos ember volt" - mondta búcsúzó beszédében Radnóti Sándor esztéta, filozófus.

Mint kifejtette, Heller Ágnes sohasem feledkezett meg a filozófus morális küldetésének mondandójáról, arról, hogy a filozófia nemcsak munka, hanem életfeladat is. "Utolsó évtizedeiben visszatért a vallás és a művészet témájához, jelentős filozófiai tanulmányában a zsidókérdés megoldhatatlanságáról írt, de ez az ő esetében nem reménytelenséget jelentett" - fogalmazott.

Gábor György filozófus arról szólt, hogy Heller Ágnes 90 évét lankadatlan figyelemmel élte, szűnni nem akaró érdeklődéssel fókuszált a világra, múltra és jelenre, élőkre és holtakra. "A magunkfajta halandók számára felfoghatatlanul teljes életet élt. A kis testben a világ egésze megfért, ha belépett valahová, minden teret betöltött. Valamennyi barátja időtlennek, öröknek tartotta és nekik lett igazuk" - tette hozzá.

Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija kiemelte: Heller Ágnes életét végigkísérte magyarsága és zsidósága, kettős identitása. "A kettős gyökerűségből fakadó konfliktusokat bölcsességgel, szeretettel és elkötelezettséggel oldotta fel, kettős kötődését megőrizte, bárhová is vetette az élet, Európába, Ausztráliába vagy Amerikába" - tette hozzá.

Elmondta, hogy Heller Ágnes a 20. század magyar történelmében mindig kiállt azokért, akik partvonalon kívülre kerültek, akiket üldöztek, megnyomorítottak, függetlenül attól, ki honnan jött, mi volt a nációja, a vallása. "Szerette az embert, a méltósággal együtt járó szabadságot kérte, elvárta és megadta. Magában hordta a tudás, a szeretet, az emberség és a tisztesség örök igazságát" - jelentette ki Frölich Róbert.

Heller Ágnest számos díjjal jutalmazták, egyebek mellett 1981-ben Lessing-, 1995-ben Széchenyi-, 1996-ban Hannah Arendt-díjat kapott, 2006-ban elnyerte a dán Sonning-díjat, majd 2008-ban a Ben Gurion Egyetem díszdoktorává avatta, 2010-ben Goethe-érmet, 2014-ben Radnóti-díjat vehetett át.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!