2024. 07. 15. Hétfő Henrik, Roland napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:55

Belföld

Vasárnap.hu: A PDSZ elnöke egy szélsőbaloldali politikai aktivista

Nagy Erzsébet se nem gyakorló tanár, se nem érdekvédő: ő egy radikális baloldali aktivista, aki a pedagógusokra hivatkozva akar magának média nyilvánosságot szerezni a kormány támadásához – írta meg a vasárnap.hu.

  • Vasárnap.hu: A PDSZ elnöke egy szélsőbaloldali politikai aktivista

Mint írják: a volt tanár nemcsak a pedagógus ügyekben aktív: az elmúlt években szinte az összes kormányellenes akcióban részt vett.

Gyerekeket nem kell sem felügyelni sem tanítani, hiába írják elő nekünk. És, ha nincs tanítás nem kell igazolni sem – mondta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke. 

A PDSZ vezére úgy nyilatkozik folyamatosan a gyakorló tanárok nevében, hogy valójában már évek óta nem tanít, korábbi munkahelyein pedig pályatársai szerint is folyamatosan feszültséget szított, pereskedett – emlékeztet a vasárnap.hu. Megjegyzik: az Orbán-kormány kritikusaként épp a kabinet által bevezetett kedvezményt vette igénybe a nyugdíjba vonulásához.

Nagy Erzsébet azonban nem csak oktatási kérdésekkel foglalkozik. Már 2015-ben csatlakozott a Migration Aid pécsi csoportjához. Ahhoz a szervezethez amely a bevándorlási hullám kirobbanása óta az egyik legaktívabban folytat migrációpárti tevékenységet.

A Migration Aid pécsi központja pedig épp az MSZP helyi irodájában volt.

De nem csak a migráció kapcsán volt aktív Nagy Erzsébet az aktuálpolitikában. Facebook profilképei alapján szinte minden kormányellenes akcióhoz csatlakozott.

Támogatta a SZFE mozgalmat. Csatlakozott a tiltakozókhoz az MTA kutatói hálózat átalakítása miatt, de egy másik soros szervezet, a város mindenkiért csoport úgynevezett lakásmenet tiltakozására is buzdított. De nyíltan kiállt a szivárványos gender ideológia és az LMBTQ mellett is – szemlézte a vasárnap.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!