2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Vándorkiállítás a Gyurcsány-terrorról

A 2006-os Gyurcsány-terror eseményeit bemutató országjáró vándorkiállítást rendez a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Nemzeti Jogvédő szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére - jelentette be a CÖF-CÖKA szóvivője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Vándorkiállítás a Gyurcsány-terrorról

 

A 2006. október 23-án vérvörösre festett köztársaságról szóló vándorkiállítás, amelynek anyagát a települések közterületein fogják bemutatni, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 15. évfordulóján, vagyis szeptember 17-én indul útjára - közölte ifj. Lomnici Zoltán.

Hozzátette: a többi között fényképeket, a rendőrterror során használt fegyvereket és eszközöket bemutató tárlat mellett fórumokat is tartanak majd, amelyeken 2006 hősei, a jogsértések érintettjei számolnak be a történtekről.

A szóvivő elmondta, ezzel egy időben javaslatot tesznek egy civil igazságtételi bizottság felállítására, amely a rendőrségi bűncselekményeket, az eseményeket követő bírósági gyakorlatot, illetve a közhatalom által elkövetett alapjogsértéseket vizsgálja majd.

Annál is inkább, mert Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök jogi felelősségre vonása elmaradt

- közölte ifj. Lomnici Zoltán.

Gaudi-Nagy Tamás, a NJSZ ügyvezetője úgy vélekedett: a vándorkiállítás annál is inkább aktuális, mert az a politikai elit, amelynek érdekében történt a rendőrterror, arra készül, hogy ismét hatalomra kerüljön, illetve máig tagadja a jogsértéseket, és azt ígéri, hogy ott folytatja, ahol korábban abbahagyta.

Továbbá a kiállításnak az a célja, hogy a fiatalok számára, akik koruknál fogva már nem voltak tanúi a történteknek, felelevenítsék a 2006-os eseményeket, amelyek a hatalom érdekét szolgáló szisztematikus terrornak feleltek meg, mert a tudatébresztés morális és nemzetpolitikai felelősség - fogalmazott.

Hozzátette:

Gyurcsány Ferenc esetében az igazságtételi bizottság vizsgálata azért is szükséges, mert a terrorcselekmény el nem évülő bűncselekmény.

Gőbl György, a kiállítás szervezésében szintén részt vevő Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnöke azt mondta, nem a békés tüntetők, hanem a rendőrök kezdeményezték az erőszakot 2006. október 23-án, amikor a rendőrök minden ok nélkül vertek véresre embereket.

„A jogsértések sértettjei közül csak kevesen kaptak elégtételt 2010 előtt - tette hozzá, azonban örültek annak, hogy 2010 után több mint 200 jogsértett kapott kártérítést közel 250 millió forint értékben.”

- tette hozzá.

Nagy László, akinek az egyik szemét gumilövedékkel kilőtték a tömegoszlatás során, közölte, a rendőrök ahelyett, hogy az előírások szerint lábra lőttek volna,

célzott lövéseket adtak le az emberek fejére.

Ennek következményeként neki

a szájpadlásán keresztül operálták meg az egyik szemét, amelyre megvakult

- számolt be a történtekről az egykori tüntető.

Az is elhangzott, hogy a CÖF-CÖKA várja mindazok jelentkezését, akik 2006-ban jogsérelmet szenvedtek el, de történetük eddig titokban maradt. Továbbá adománygyűjtést is indítanak a vándorkiállítás finanszírozása érdekében.

A sajtótájékoztatón ifj. Lomnici Zoltán arra a felvetésre, hogy a baloldalon felmerült egy új alkotmány elfogadásának lehetősége akár az egyszerű parlamenti többség megszerzése mellett is, úgy reagált: ez jogi értelemben bűn, politikailag pedig kivitelezhetetlen és a demokrácia lábbal tiprása.

 

HírTV, MTI

 

Az info@civilosszefogas.hu címre várják a szervezők az akkori eseményekről készült fényképeket, videófelvételeket és személyes beszámolókat. Adományokkal is lehet segíteni a kiállítás megvalósítását, további infók: https://civilosszefogas.hu/kapcsolat/

 

KAPCSOLÓDÓ:

Nem csak a szeme világát, mindenét elveszítette Nagy László 2006-ban

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!