2024. 12. 18. Szerda Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Belföld

Vadai megint a legsötétebb diktatúrák szellemiségét látja

A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része – ezt Kövér László nyilatkozta a Demokrata című lapnak. A házelnök szavait kedden napirend előtt az Országgyűlésben Vadai Ágnes úgy értelmezte, hogy Kövér két és félmillió ellenzéki szavazóról beszélt. A képviselő szerint a kijelentés a legsötétebb diktatúrák idejét, sőt az 1994-es ruandai népirtás előzményeit idézik fel. Vadai Ágnes szavaira a kormány részéről Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára válaszolt. A kormánypárti képviselő szerint eljött az ideje, hogy a DK-sok végre megtanulják örömüket lelni a saját magyarságukban.

  • Vadai megint a legsötétebb diktatúrák szellemiségét látja

A DK politikusa a parlamentben kijelentette: a fizikai kirekesztés a verbális kirekesztéssel kezdődött a náci Németországban, a legsötétebb kommunista időkben, a Balkánon és Ruandában is. Vadai szerint, ha az ellenzék a magyar nemzet része, akkor a kormánynak meg kell cáfolnia Kövér Lászlót és Gulyás Gergelyt is. (A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón kijelentette: a házelnök rendkívül visszafogottan beszél az ellenzékről ahhoz képest, ahogyan az ellenzék beszél a kormányról válsághelyzetben is. Kifejtette: a kormányoldal többször kifejezte nyitottságát a nemzeti összefogásra, de az ellenzék elmúlt hónapokban tanúsított magatartása nem ad alapot arra, hogy nemzeti egységről beszéljenek.)

Vadai Ágnes felszólalására Orbán Balázs válaszolt. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint elgondolkodtató, hogy a baloldal miért is használja pejoratív értelemben a magyar jelzőt, hiszen

a baloldalnál a magyarsághoz olyan jelzők társulnak, mint a provinciális, mucsai, elmaradott, sőt szintén elterjedt kifejezés a „magyar mentalitás”, amely valamiféle retrográdságot fejez ki.

A DK által propagált európai egyesült államok eszménye sem szól egyébről, mint arról, hogy hagyjuk már ezt a szerencsétlen nemzetet és államát, oldódjunk fel az európai népek tengerében

– tette hozzá.

Kiemelte, Ady Endre munkáiból a Ravasz László-féle elvek tükröződnek, ő ugyanis nem meghaladni, hanem megélni akarta magyarságát.

Orbán Balázs közlése szerint Ady Endre sohasem vallotta volna magáénak a „merjünk kicsik lenni” mentalitást, ami annyira jellemző a DK-ra, így Vadai Ágnesnek is „felesleges ebben a szerepben tetszelegnie”, mert a valóság ledobja róla ezt a szerepet, ahogy ledobta Gyurcsány Ferencről is, amikor 2004-ben határon túli magyarok ellen kampányolt, amikor 2006-ban a nemzetére lövetett és hétfőn is, amikor Gyurcsány a parlamentben előadta a nemzettel kapcsolatos „ködös elképzeléseit”.

A volt miniszterelnök azzal vádolta a kormánypártokat, hogy csak azokat a magyarokat képviseli, akik közvetlen kárvallottjai a Párizs környéki békéknek

– emlékeztetett.

Vadai Ágnes felszólalása és Orbán Balázs válasza:

 

KAPCSOLÓDÓ: 

Kövér: A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része

Gyurcsány lenácizta Kövér Lászlót

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: A karácsonyi tűzszünet lehetősége az asztalon van + videó

Orbán Viktor: A karácsonyi tűzszünet lehetősége az asztalon van + videó

A Napi aktuálisban Simicskó István a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője volt a vendég, akivel ezeket a témákat beszélte át Velkovics Vilmos műsorvezető: háború és béke kérdése, 2025-ös költségvetés, migráció, kereszténydemokrata politizálás kihívásai, év végi összegzés, Till Tamás ügy.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!