2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Úttörő terméket fejlesztett a Magyar Telekom

Okostelefonokon és táblagépeken is elérhetővé teszi televíziós szolgáltatását a Magyar Telekom. Az úttörő terméket a cég szakemberei fejlesztették ki hat hónap alatt.

A szolgáltatás igénybevételéhez internetkapcsolat szükséges. A termék használatával bárhol, bármikor lehet televíziós műsorokat nézni, függetlenül attól, hogy élő adásokról, vagy archív műsorokról van szó. A cég tévé-előfizetői számára az új szolgáltatás ingyenes. A Telekomnak mintegy nyolcszázezer tévé-előfizetője van, akiknek közel fele interaktív tévészolgáltatást vesz igénybe.

– Az időbeliség mellé a térbeliséget is kiterjesztettük, mert nemcsak időben tudjuk megválasztani, hogy bizonyos tartalmakat mikor fogunk nézni, hanem azt is meg tudjuk választani, hogy hol fogjuk ezt megnézni, akár otthon, útközben, metrón ülve vagy pedig egy tárgyalásra várva – közölte Keszég Attila, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!