2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Utcaátnevezés: eredménytelen volt a népszavazás

Eredménytelen volt az utcaátnevezések ellen tiltakozó népszavazás a Nógrád megyei Tolmácson. A több mint hatszáz választópolgár harmada járult csak az urnákhoz, miközben az eredményességhez ötven százalékot meghaladó részvétel kellett volna. A 200 megjelent szavazó közül 194 arra voksolt, hogy állítsák vissza a régi neveket.

A Nógrád megyei településen tavaly áprilisban határozta el a képviselő-testület, hogy felülvizsgálja az utcaneveket. Az Alkotmány utcából Sziluska utca, a Tolmácsi útból Szent Lőrinc út, a Béke térből pedig Kovács Géza tér lett. „1982-ben, amikor még kommunista rendszer volt, nemhogy Tolmács utcaneveit vették volna el, hanem Tolmács nevét is elvették; ugye Rétsághoz csatolták teljes egészében, tehát Rétság lettünk. És egy-két utcát is elvettek. '94-ben, leváláskor, sikerült leválni Rétságtól, akkor visszakaptuk a Tolmács nevét. És egyik utcánk, ami akkor Ságvári utca volt, az akkori testület visszaadta ennek a szájhagyomány alapján fennmaradt Szurdok utcát. Most a testület ez alapján döntött úgy, hogy felül kell vizsgálni az utca és a házszámozás szabályait, rendeletét, és úgy döntöttünk, hogy ezeket a régi utcaneveket visszahoznánk. Tehát a hagyományokat tisztelve, illetve az első díszpolgárunkat tisztelve lett így” – fogalmazott Hajnis Ferenc, Tolmács polgármestere.

A helyiek egy részének nem tetszett, hogy a megkérdezésük nélkül döntöttek az önkormányzati képviselők. „Úgy gondoltuk, hogy sértette az önbecsülésünket és a demokráciához való jogunkat. Tiltakozásba kezdtünk, aláírásgyűjtésekbe, amit a járási hivatalon keresztül a kormányhivatalhoz eljuttattunk – és elég procedúra az, amire eljutottunk idáig, hogy népszavazást kezdeményezzünk” – mondta Drajkóné Fodor Erzsébet, a Helyi Népszavazási Bizottság tagja.

A képviselő-testület egyébként összesen öt közterületnek adott új nevet.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!