2024. 04. 25. Csütörtök Márk napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Belföld

Ukrán színekben vonultak, tüntettek Budapesten

„Ruszkik, haza! Legyen béke és szabadság! – Demonstráció Putyin háborújának második évfordulóján” címmel közös tüntetést tart a Momentum Mozgalom és az Európához Tartozunk Egyesület, tudósított az Index.

  • Ukrán színekben vonultak, tüntettek Budapesten

A vonulással kezdődő megemlékezés a budapesti orosz nagykövetség épületéhez tartott, ahol délután öt órakor kezdődtek a felszólalások. A szónokok egyöntetűen kifejezték szolidaritásukat Ukrajnával, illetve a számos kritikus mondat hangzott el Oroszországgal szemben. A vonulás és tüntetés az orosz-ukrán háború kirobbanása második évfordulóján tartották az ellenzéki pártok. Az Index percről-percre tudósításában kiemelte a fent említett politikusok megszólalásainak összegzését. Köztük Cseh Katalinét, aki egyebek mellett így fogalmazott: "Két éve folytatja Vlagyimir Putyin a háborút Ukrajna ellen. Mint mondta, amíg nálunk tovább folytatódott a mindennapi élet, addig az Ukrajnában élők egy háborús helyzetben élnek. Elmondta, tavaly Ukrajnában járt, és megmutatták, hogy „a magyar nemzet nem szolgálja Vlagyimir Putyin érdekeit, csak és kizárólag Orbán Viktor és bűnös kormánya." Kijelentette: "Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral."

A teljes cikk az Index oldalán olvasható.

Fotó: Index

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Eva Vlaardingerbroek: Brüsszel megmutatta, miként is működik a diktatúra + videó

Eva Vlaardingerbroek: Brüsszel megmutatta, miként is működik a diktatúra + videó

Miközben Brüsszelben ujjal mutogatnak Magyarországra, hogy a jogállamiságot támadás éri, addig Budapesten nem tiltanak be semmilyen konferenciát, pedig az Európai Unió központjában a demokrácia szíve kellene, hogy dobogjon. Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátorral, influenszerrel készített interjút Velkovics Vilmos a CPAC Hungray rendezvényén a Millenárison. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!