2023. 05. 30. Kedd Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Hogyan csináljunk rossz filmet 11:05

Belföld

Visszakerült az előzetesbe a két ároktői bandatag

Ismét előzetes letartóztatásba került az október elején a házi őrizetből Svájcba szökött ároktői banda két tagja. A Fővárosi Törvényszék közleményéből kiderül, a bíróság nem fogadta el a vádlottak magyarázatát, miszerint munkavállalás miatt mentek Svájcba.

R. Elemért és R. Henriket kedden szállították haza a Terrorelhárítási Központ munkatársai, előzetes letartóztatásuk az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart. A végzés nem jogerős, a vádlottak fellebbeztek.

A hattagú banda az ügyészség szerint 2008–09-ben tucatszor támadott meg idős embereket, két áldozatát pedig halálra verte. Az ügyben már majdnem öt éve folyik az eljárás. A két férfi azért tudott megszökni a házi őrizetből, mert az akkori jogszabályok szerint csak a hozzájárulásukkal tehettek volna rájuk nyomkövetőt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szavazás

Szavazás

Karácsony Gergely szerint hadban állunk Oroszországgal. Ön háborúpártinak tartja?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!