2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Célpont 18:00

Belföld

Újbuda DK-s polgármestere szerint politikai ügyet akarnak csinálni az óvodai pedofilbotrányból + videó

László Imre, a XI. kerület polgármestere szerint a politika erősíti indokolatlanul a Szivárvány Óvodában kitört botrányt. A valóság azonban erre rácáfol, hiszen több szülő is kivette a gyerekét az intézményből, miután visszahelyezték pozíciójába az intézményvezetőt. A szülők szerint éppen a városvezetés kezeli politikai alapon az ügyet.

  • Újbuda DK-s polgármestere szerint politikai ügyet akarnak csinálni az óvodai pedofilbotrányból + videó

Nem hibázott az óvodavezető az újbudai pedofilbotrányban – állítja László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere.

Mint ismert, még év elején derült ki, hogy a Szivárvány óvoda egyik pedagógiai asszisztense szexuális visszaélést követhetett el akár több óvodással szemben is a munkahelyén. Az ügyben nyomozás folyik, a gyanúsítottat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben őrzik.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy legalább egy óvónő jelezte az igazgatónak, hogy a férfi gyanúsan viselkedik, ennek ellenére az óvodavezető semmit nem tett. Rendőrségi nyomozás mellett önkormányzati vizsgálat is indult az ügyben.

A baloldali városvezetés szerint azonban nem hibázott az óvoda vezetője. Sőt, a vizsgálat idejére felfüggesztett igazgatót az önkormányzat azóta vissza is helyezte pozíciójába. Csakhogy ezt követően lelkiismereti okokból felmondott az az óvónő, aki jelezte a férfi gyanús viselkedését, sőt úgy tudjuk, rajta kívül többen is. Ezek után több szülő kivette a gyerekét az óvodából, és azt gondolják, hogy politikai síkra terelték az ügyet László Imréék.

A szülők szerint tehát a polgármester viszi bele a politikát az ügybe, László Imre szerint viszont éppen hogy mások teszik ezt. 

A DK-s polgármester azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy „Egy olyan embert, aki nem hibás a kialakult történetért, nem lehet büntetni.” Hozzátette azt is, hogy az, hogy a szülőkben kialakult egy bizonytalanság, azt csak a politika erősítette tovább indokolatlanul. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!