2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Újabb gyilkossággal gyanúsítják Portikot

Seres Zoltán és még egy személy megölésével is gyanúsítják Portik Tamást, aki hétfői kihallgatásán sem tett vallomást – tudta meg a Hír TV a vállalkozó ügyvédjétől.

A hetekkel ezelőtt letartóztatott volt Energol-vezért hétfőn hallgatták ki a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Bánáti Kristóf, Portik Tamás ügyvédje a Hír TV tudósítójával azt közölte, hogy védencét már nem csak az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság felbujtójaként vádolják.

A Seres-gyilkosság 1999 áprilisában történt Tahitótfalun. A vállalkozó autójával haladt a településen, amikor egy motorkerékpárral két férfi mellé hajtott, majd egyikük több lövéssel megölte. A Seres mellett ülő olasz férfi a kórházba szállítás után halt bele sérüléseibe.

Az ügyvéd elmondta: Portik megtagadta a vallomástételt, mert szerintük a gyanúsítás során nem mondták meg pontosan, hogy mikor tett Portik olyan kijelentést, amellyel felbujtott volna bárkit a gyilkosságra.

Portik Tamás korábban sem tett vallomást.

A vállalkozót és négy társát négy hete fogták el a terrorelhárítók. Már másnap előzetes letartóztatásba helyezték őket. A Blikk szombati számában arról írt, hogy újabb ügyekkel is meggyanúsíthatják Portikot. A bulvárlap azt írta: több vállalkozó haláláért is felelős lehet.

Augusztusban még a helyükön maradnak azok a szakemberek, akik a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaiként járnak el a kilencvenes évek leszámolásainak vizsgálatában. A Magyar Nemzet értesülései szerint a rendőrség napokban bejelentett átszervezése mögött nemcsak a hatékonyság növelésének szándéka szerepel, hanem a döntéshozók így akarnak megszabadulni azoktól, akik a már meggyanúsítottakon kívül érintettek lehetnek a korrupciós ügyekben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!