2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Új lendületet kaphat a hitélet a Magyar falu program által

Az egyházak várják a Magyar falu program pályázatait, új lendületet kaphat a hazai hitélet - írta szombaton a Magyar Nemzet, amely riportot készített a témában. Ebből kiderül az is, hogy az evangélikus gyülekezetek a program révén nyitnának a keresztény társegyházak és a világi civil szervezetek felé.

  • Új lendületet kaphat a hitélet a Magyar falu program által

A keresztény egyházakra a Magyar falu programon belül a közösségi terek fejlesztéséről, hasznosításáról február végén megnyílt pályázatok egyike vonatkozik. A kiírás célja a vidéki településeken nagy számban megürült parókiák, plébániák, volt egyházi iskolaépületek, illetve működő, de korszerűtlen önkormányzati ingatlanok hasznosítása, élettel való megtöltése. Az ingatlanfejlesztésre 15 millió forint áll rendelkezésre pályázatonként, továbbá jár még ötmillió forint, hogy egy éven keresztül programokat szervezzenek a megújuló közösségi épületekben. Ez működésre és eszközbeszerzésre fordítható. Pályázni lehet egy közösségszervező személy járulékokkal számolt bértömegére is, egy évre hárommillió forint erejéig.

Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatója arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy körülbelül százhúsz olyan település van, ahol olyan ingatlanuk található, amely megfelel a pályázati elvárásoknak, azaz jelenleg nem használt vagy havonta két rendezvénynél kevesebbet tartanak benne. Hangsúlyozta, hogy a sikeres pályázás érdekében mindenben támogatják az egyházközségeket, majd az ingatlanok működtetése során különös figyelmet szeretnének fordítani a helyi társegyházakkal, önkormányzatokkal és civil szerveződésekkel folytatott együttműködésre.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Református Egyház arról tájékoztatta a lapot, hogy nincs központi nyilvántartásuk a lehetséges pályázóik köréről.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!