2024. 10. 03. Csütörtök Helga napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:30

Belföld

Új korszak kezdődik Egerben

Megalakult csütörtökön Eger új közgyűlése, az új polgármester és a képviselők mellett a testület által megválasztott három alpolgármester is letette esküjét.

  • Új korszak kezdődik Egerben

Az eseményen Vágner Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt: Eger vezetése a számára a legnemesebb és egyben felelősségteljes hivatás. Stabil értékekre és felkészültségre alapozza munkáját, amelyet az elmúlt hónapokban száznál több egyeztetéssel készített elő.

Felidézte: a város közéletét az elmúlt években a viták határozták meg, azok miatt a fejlődés megtorpant. Jelezte: csapatával jelöltként és a szavazók bizalmát elnyerve is az egység és béke megteremtéséért dolgoztak és dolgoznak, ez az első és legfontosabb feltétele annak, hogy Eger újra fejlődő pályára álljon.

"Egymást tisztelő, együttműködni tudó és akaró, a vármegyeszékhely ügyét szem előtt tartó képviselő-testület polgármestere szeretnék lenni" - fogalmazott a polgármester, jelezve: új politikai kultúrát kíván meghonosítani Egerben, amelynek fókuszában a lokálpatrióta gondolkodás, a szakmai felkészültség és a párbeszéd áll.

Vágner Ákos azt mondta, nyitott a véleményekre és javaslatokra, mindig, mindenkit igyekszik bevonni az Eger fejlődéséért folytatott közös munkába. Rámutatott: sok területen kell együtt, közösen változást elérniük, hiszen a városban versenyképes gazdasági környezetet kell kialakítani, amely megalapozza a fiatalok helyben maradását, a családok jólétét, a minőségi kultúrát és sportéletet.

Emellett meg kell szerezni és fel is kell használni az elérhető pályázati forrásokat, a városnak pedig tisztának, rendezettnek és biztonságosnak kell lennie: méltónak történelmi örökségéhez - húzta alá. Olyan átlátható és hatékony önkormányzati struktúrát ígért, amely az egyéni érdekek helyett az egriek közösségét szolgálja, közösen kijelölve a fejlesztés irányait és stabilizálva, minőségében javítva a városi szolgáltatásokat.

A polgármester szólt arról is, hogy felelős és fenntartható önkormányzati gazdálkodást kell kialakítani Egerben, ahol a kormánnyal való észszerű és a helyi érdekeket szem előtt tartó együttműködés "új dimenziókat nyithat".

A közgyűlés alakuló ülésén a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjából Gömöri Lászlót főállású, míg Gál Juditot és Gulyás Lászlót társadalmi megbízatású alpolgármesterré választották.

Fotó forrása: Facebook.com/vagnerakoseger

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Lengyel képviselőkkel gyarapodott a Patrióták Európáért EP-frakció

Lengyel képviselőkkel gyarapodott a Patrióták Európáért EP-frakció

Két lengyel politikus, Anna Bryłka és Tomasz Buczek csatlakozott a Patrióták Európáért nevű európai parlamenti frakcióhoz. "A frakciót így már 13 országból, 14 párt és 86 képviselő alkotja" – írta meg a Facebookon Gál Kinga a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke.
A balliberális brüsszeli elit ismét Kínát büntetné + videó

A balliberális brüsszeli elit ismét Kínát büntetné + videó

"A brüsszeli bürokratáknak ez a javaslata az egész európai gazdaság szempontjából rendkívül kockázatos és rendkívül veszélyes. Ráadásul a célba vett ország minden hasonló esetben válaszintézkedésekkel él." Többek között így fogalmazott Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági miniszter.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!