2024. 06. 24. Hétfő Iván napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Csernobil öröksége: a Zóna 11:00

Belföld

Ügyvéd is segítette S. Mária és társai csalássorozatát

Mielőtt összeomlott volna az a milliárdos piramisjáték, ami évekkel ezelőtt az egész országot behálózta, Magyar Péter jobbkeze, S. Mária egy ügyvédet is rávett arra, hogy segítse a csalássorozat haszonélvezőit – olvasható a bírósági iratokban.

  • Ügyvéd is segítette S. Mária és társai csalássorozatát

Mindez jól mutatja, hogy S. Mária – aki Magyar jelenlegi élettársának az édesanyja – milyen szinten belefolyt a bűnös ügyletekbe. Az iratokból kiderül, hogy a nő ráadásul a bűnbanda vezetőjének mutatta be a jogászt, akiből később szintén vádlott lett.

A férfi ezek után „vállalkozott rá, hogy néhány esetben okiratszerkesztő ügyvédként közreműködjék az elsőrendű vádlott és társai által bonyolított egyes ügyleteknél“ – olvasható az ítéletben,

ami azt is tartalmazza, hogy az ügyvéd „több kölcsönszerződést, ingatlan-jelzálogszerződést és egyéb okiratot készített és jegyzett ellen, amelyek – F. Attila, illetve társai által meghatározottak alapján – jellemzően nem a felek közötti tényleges megállapodást és a valós pénzmozgást tükrözték“.

 A bíróság azt is rögzítette, hogy a jogász egyes sértetteknek maga is javasolta, hogy fektessenek be az elsőrendű vádlott által kínált lehetőségbe.

A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Ön belföldi vagy külföldi nyaralást tervez ezen a nyáron?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!