2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Tüntetésekre kell készülni az év utolsó hónapjában

Több szakszervezet is az utcára vonul decemberben. Szombaton a közfoglalkoztatottak szakszervezete demonstrál, 15-én pedig a LIGA tüntet. Az érdekvédő szervezetek béremelést követelnek, de a lázári munkatempóval sincsenek megelégedve.

Vészharangot kongatnak a szakszervezetek decemberben. Az év utolsó hónapjában több érdekképviselet is tüntetést szervez. „A LIGA Szakszervezetek nem törődik bele a kormányzat, illetve a munkaadói oldal viselkedésébe, ezért nyomásgyakorlás további eszközeit fogja igénybe venni. Tegnap a LIGA Tanács úgy döntött, hogy a következő nyomásgyakorlási eszköz a LIGA-nál már korábban bevált félpályás útlezárási tiltakozóakció” – mondta Gaskó István, a szervezet elnöke.

A LIGA tervei szerint december 15-én, 7-től 16 óráig az ország több pontján félpályás útlezárásokkal bénítja meg a forgalmat. Gaskó István azt mondta, a novemberben tartott demonstráció nem vezetett eredményhez, ezért radikálisabb megoldást választottak. A szakszervezetek többek közt azt követelik, hogy állítsák vissza a korkedvezményes nyugdíjat, módosítsák a munka törvénykönyvét és vizsgálják felül a sztrájktörvényt, de a lázári munkatempóval sem értenek egyet.

A Miniszterelnökség munkarendjével a közalkalmazottak szakszervezete sincs megelégedve, ezért a Fővárosi Munkaügyi Felügyelőséghez fordult. A tízórás munkanap, a létszámleépítések és az alacsony bérek miatt az MKKSZ holnapra szervezett demonstrációt. „Különösen felhívjuk a figyelmet a létszámfeszültségre. Egyébként az MKKSZ például ezzel a miniszterelnökségi létszámüggyel kapcsolatban a Fővárosi Munkaügyi Felügyelőséghez fordult, tehát a beadványunk ott van és szeretnénk, hogyha megállapításra kerülne a helyzet ezzel kapcsolatban, hogy törvényes vagy törvénytelen állapot van. Mindenesetre mi ezt a beadványunkat elküldtük a tegnapi napon. A dolgozói szegénység sajnos megjelent a közszolgálatban, és erre akarjuk felelősen és józanul felhívni a figyelmét az állampolgároknak, társadalomnak és természetesen munkáltatónak, a kormánynak” – mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.


A Munkát, Kenyeret Egyesület a politikusok drága óráit árverezné el. „Mi felszólítjuk a kormánypárti képviselőket, hogy legyenek szívesek bedobni ebbe a jótékonysági akcióba egy ilyen drága órát, amit a Munkát, Kenyeret Egyesület árverésre fog bocsátani, és a befolyt összegből pedig tüzelőt fogunk, illetve élelmiszert vásárolni és szét fogjuk osztania szegények között” – mondta Komjáthi Imre, az egyesület elnöke.

Tüntetést a Munkát, Kenyeret Egyesület is szervez, részleteket azonban nem árultak el.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!