2024. 07. 20. Szombat Illés napja
Jelenleg a TV-ben:

Akik a hazára voksoltak

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra

Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra, keresik annak lehetőségét, hogy megduplázzák a támogatás 50 milliárd forintos keretösszegét - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra

György László kiemelte, hogy eddig 4070 mikro-, kis- és közepes vállalkozás adott be kérelmet, a jelentkezők 153 milliárd forintnyi beruházást valósítanának meg 101 milliárd forint támogatással, a konstrukció több mint 102 ezer munkahely megvédését segíti.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy hétfőtől lehet jelentkezni a Zöld nemzeti bajnokok pályázat előminősítésére. A társadalmi egyeztetésre bocsátott konstrukciót módosították, 3,8 milliárd forintos keretösszegét 7,3 milliárd forintra emelték; az energiahatékonyság, az elektromobilitás, a vízfelhasználás, valamint a körforgásos gazdaság területén működő vállalkozások nyújthatnak majd be kapacitásaik bővítésére pályázatot - jelezte az államtitkár.

Az újdonságok között György László beszámolt arról is, hogy elindult a statégiai vállalatokban való külföldi tulajdonszerzés bejelentésének kötelezettsége; bejelentés még nem érkezett. Mint mondta, szeretnék elkerülni, hogy ellenséges szándékkal szerezzenek külföldiek tulajdont hazai statégiai vállalatokban, ugyanakkor minden olyan fúziót és beruházást a továbbiakban is támogatnak, ahol az eladó, valamint a magyar munkavállalók érdekeit és a hazai hozzáadott érték növekedését szolgálja a tranzakció.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!