2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Belföld

Többen megjósolták már a tragédiát

Lehetett számítani arra, hogy előbb-utóbb baleset következik be Budapestnél a Dunán, mert a folyó zsúfolt, és sokan nem tartják be a közlekedési szabályokat — erről számolt be a Magyar Nemzetnek több hajózásban dolgozó munkatárs. Állítják, előre jelezték a bajt, de senki nem figyelt rájuk.

  • Többen megjósolták már a tragédiát

Bár még egy nap sem telt el a szerda esti, legalább hét halálos áldozattal járó hajószerencsétlenség óta, tegnap délután szinte semmi nem utalt a történelmi katasztrófára. Az emberek, többnyire külföldi turisták kedélyesen beszélgetve sétálgattak a Duna-parton, nagyon sokan szelfiket készítettek, a többség pedig háttérnek a magas vízállású folyót választotta.

Sőt, akadt olyan ifjú pár is, amely az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez közel, a Duna-parton pózolt két fényképésznek, akik a pár legszebb napján az esküvői fotókat készítették el. Jó kedve volt több olyan buszsofőrnek is, akik turistákat szállítottak az egyik szállodahajóhoz, folyamatosan viccelődtek, ugratták egymást.

A tegnap késő délutáni időpontban alig néhány hajó közlekedett csak a Dunán, a többi a parton, a kikötőkben várakozott. A kisebb-nagyobb, álló helyzetben lévő hajók több kilométeres szakaszon követték egymást, sok esetben két-három nagyobb jármű is egymás mellett készült az indulásra.

Feszültséget leginkább csak akkor tapasztaltunk, amikor a hajókon dolgozó, a parton várakozó munkatársakkal beszéltünk. A Lánchíd pesti hídfőjéhez közel egy fiatal, egyenruhába öltözött férfi ácsorgott az út szélén, és idegesen az autós forgalmat figyelte. Amikor megkérdezték, hogy milyen feladatot lát el a hajón, ingerülten válaszolta: „Nézzen a váll-lapomra, kapitány vagyok!”

Amikor a balesetről és a budapesti hajóforgalomról kérdezte a lap, akkor megnyílt, és azt közölte: várható volt, hogy előbb-utóbb baj lesz. Mi jeleztük a hatóságoknak is, hogy sokan nem tartják be a közlekedési szabályokat.

Ők a Duna Bizottságra hivatkozva azt válaszolták, hogy nem lehet mit tenni, a szabad hajózást nem lehet korlátozni. Sajnos ennyi embernek meg kellett halni azért, hogy odafigyeljenek a problémára – tette hozzá idegesen, csak akkor enyhült meg, amikor megpillantotta a közeledő párját.

Egy városnéző hajó szolgáltatásait kínáló fiatalember is megerősítette: nagyon zsúfolt a Duna Budapestnél, és sokan valóban nem tartják be a közlekedési szabályokat a folyón – erről több kapitánytól és matróztól is hallott.

Ami pedig a forgalmat illeti, arról számolt be, hogy sokan – valószínűleg a baleset miatt – mosolyogva utasítják vissza a városnéző programot, de azért adott el jegyeket.

Főleg a fiatalok bátrak, azt mondják, hogy ha ilyen baleset történt, akkor egyhamar úgysem lesz hasonló katasztrófa– mondta a fiatalember.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!