2025. 07. 07. Hétfő Apollónia napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Lelátó 22:30

Belföld

Több mint három méter magas díszletről zuhant a mélybe Jegercsik Csaba színész

Péntek este baleset történt a Vígszínházban a Vámpírok bálja című előadáson.

  • Több mint három méter magas díszletről zuhant a mélybe Jegercsik Csaba színész

Azt írja a Mandiner, hogy a külsős produkció által színre vitt musical második felvonásának elején a Professzort alakító 

Jegercsik Csaba esett le egy 3-5 méter magas díszletelemről.

A beszámoló szerint ezt követően az előadást megszakították, ezt a nézőkkel a darab producere közölte, azonnal leeresztették a függönyt, és a nézőket is megkérdezték, hogy van-e köztük orvos. A darabot végül a leállás után folytatták, a professzor szerepét is helyettesítették az esti előadásban.

Az Index információi szerint a művészt műteni kellett.

A darabot színpadra vivő PS Produkció az MTI érdeklődésére közölte: a 348. előadáson a színpadon történt baleset körülményeit és okát vizsgálják, a rendőrség felvette a jegyzőkönyvet.

"Jegercsik Csaba színművészt, aki több mint 300 alkalommal játszotta a szerepet, kórházba szállították, megfelelő orvosi ellátást kap" - írták.

Kitértek arra is, hogy az előadást a Vámpírok bálja társulatának döntése alapján végül megtartották. Arra a kérdésre azonban nem válaszoltak, hogy a hétvégére tervezett további négy előadást is megtartják-e.

Az MTI a baleset kapcsán megkereste a Vígszínházat is. Úgy reagáltak: a PS Produkció saját szakemberekkel dolgozott, a Vígszínház pedig "most is, mint minden házbérlésnél" ügyeletet biztosított a bérlő részére.

A szerződés szerint minden felelősség a bérlőt terheli - hangsúlyozták.

"A Vígszínház jobbulást kíván Jegercsik Csabának! Bízunk abban, hogy mihamarabb felépül, és ehhez minden támogatást megkap" - írták.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki augusztus elsejétől kezdődően Böjte Csaba ferences szerzetest, aki kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül megérkezni új állomáshelyére - jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!