Több mint ötszáz esetnél avatkoztak be a tűzoltók a hétfői vihar miatt: leginkább az útra, épületekre dőlt fák, sérült tetőszerkezetek és közművek miatt riasztották a tűzoltókat országszerte.
Dóka Imrét, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettesét kapcsoltuk.
Leállította Ukrajna katonai támogatását Donald Trump. A döntés értelmében az Egyesült Államok addig szünetelteti a háborúban álló ország támogatását, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy a megtámadott ország vezetői elkötelezettek a béke mellett. A témábann Hidegkuti Konstantin nemzetközi kapcsolatok szakértő, a moszkvater.com állandó szerzője volt a HírTV vendége.
Új fejezet kezdődhet mostantól a kormány és a jegybank viszonyában, miután kedden hivatalosan is átveszi a stafétabotot Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A Tisza párt ezúttal Szegeden szervezett demonstrációt, ahol Magyar a BYD gyár megépítése ellen tiltakozott, majd pedig megvédte az LMBTQ ideológiát terjesztő Bódis Krisztinát.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint ez a magatartás képes lerombolni az unió vonzerejét és hitelességét. A tárcavezető rámutatott arra is, hogy a tény, hogy egy ország háborúban áll, nem segíti az előrehaladását az uniós integrációs folyamatban.