2024. 06. 14. Péntek Vazul napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Radar 23:30

Belföld

Több gyanúsítottja is van Trippon Norbert házfelújítási botrányának

Három gyanúsítottja van annak a költségvetési csalás gyanújával zajló nyomozásnak, amelynek keretében kedden házkutatást tartott az adóhatóság Trippon Norbert újpesti DK-s alpolgármesternél – derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából.

  • Több gyanúsítottja is van Trippon Norbert házfelújítási botrányának

Mint írták, „a kérdezett ügyben tájékoztatjuk, hogy a jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban három gyanúsított szerepel, akik nem közszereplők“

Ahogy arról kedden a Magyar Nemzet beszámolt, a NAV munkatársai kiszálltak az ellenzék közös újpesti polgármesterjelöltjéhez, jelenlegi DK-s alpolgármesterhez, Trippon Norberthez, majd a családi házánál házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a bűnügy szálai egy 2019 óta létező, hierarchikusan felépített, számlagyáras bűnszervezetig vezetnek vissza. A bűnbanda célja a számlagyár fenntartásával, fiktív számlák kiállításával az volt, hogy csökkentse a befizetendő adóját. 

Ehhez több céget vontak irányításuk alá, amelyek élére strómanokat állítottak. A társaságok a befogadott fiktív számlák ellenértékét a számlagyárhoz utalták tovább, a láncolat végén pedig ezt készpénz formájában visszajuttatták a megrendelőnek. 

A teljes cikket ITT érheti el. 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!