2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Sajtóklub 14:05

Belföld

Tízszázalékos profitot garantálnak a trafikosoknak

Kormánypárti szavazatokkal fogadta el a parlament a trafiktörvény módosítását. A dohányárusítás kiskereskedelmi árrését a jogszabály tíz százalékban rögzíti, és egyben bővíti a termékkört. A bal- és a jobboldali ellenzék egységesen nemmel voksolt.

Újabb pénzbüntetést szabhat ki Kövér László házelnök Bajnai Gordon szövetségeseire. A Párbeszéd Magyarországért két független képviselője korrupcióra utaló felirattal tiltakozott a trafiktörvény zárószavazásakor.

„…Az elmúlt 20-egynéhány év talán legszörnyűbb, felülről, központilag irányított, maffiajellegű politikai bűncselekmény sorozatáról van szó…” – a Gyurcsány-párt ugyanazt mondja, mint a szocialisták. A Demokratikus Koalíció (DK) egyetlen kormánypárti képviselőtől sem kapott választ arra a kérdésre, hogy részt vettek-e a nyertes trafikosok kiválasztásában. Molnár Csaba azt feltételezi, hogy a koncessziós szerződések aláírása után a kormány megsemmisíti a pályázati dokumentumokat. – Senkinek esze ágában ne legyen bűnjelet megsemmisíteni, senkinek eszébe ne jusson egy esetleges bűncselekmény megállapítását akadályozni – fogalmazott a DK ügyvezető alelnöke.

Napirend előtt a szocialisták azzal vádolták a kormányt, hogy a második körben már látszólag sem lesz pályáztatás. „Gyakorlatilag ezekben a boltokban, ezeken a helyeken nem dohányboltok lesznek, ezeken a helyeken tulajdonképpen vegyesboltok lesznek – mondta Lukács Zoltán. – Azok a vegyesboltok, amelyek még sokkal nagyobb hasznot tudnak realizálni, pont a dohánytermékek miatt, mint a többi vegyesbolt. Ezek fogják elvenni a többi vegyesbolttól a többi vevőket, és monopolhelyzetbe fognak kerülni ezeken a helyeken. Ezt az 1400 koncessziót meg kéne pályáztatni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem kéne kiosztani ezt is a haveroknak, meg a jó barátoknak” – fogalmazott az szocialista országgyűlési képviselő.

A fejlesztési minisztérium államtitkára visszautasította a szocialista képviselő szavait. „Meggyőződésem, hogy a jelentkezési lehetőséggel és az eredeti koncessziós kiírással azok az alapvető társadalmi célok, mint a közegészségügy és a családok megélhetése, ezeket teljesítettük és teljesíteni fogjuk” – mondta. Fónagy János hozzátette: a második pályázati körben azok is jelentkezhetnek trafik üzemeltetésére, akik az első körben nem nyertek, de eddig is dohány-kiskereskedelemből éltek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket. Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – szögezte le az ATV megkeresésére Semjén Zsolt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!