2021. 12. 04. Szombat Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 04:00

Belföld

Tízezer Kárpát-medencei diákot képez majd az MCC

Infrastrukturális fejlesztésekre, tízezer Kárpát-medencei fiatal megfelelő képzéséhez szükséges intézmények építésére és felújítására fordítja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) azt a 94,5 milliárd forintnyi támogatást, amelyet az év végén a magyar kormány a kollégium vagyonát kezelő Tihanyi Alapítványnak juttatott. Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: Budapesten és a vidéki városokban is tradicionális, patinás épületek szolgálhatják a tudományos-kulturális célkitűzéseket.

Az MCC jelenleg kilenc, jövő ősszel pedig már 17 helyszínen biztosít képzési lehetőségeket - mondta, hozzátéve: terveik szerint a jövőbeli fejlesztésekkel 35 településen lesznek elérhetők határainkon innen és túl. Az MCC jelenleg 2500 diákot képez ingyenesen tízéves kortól az egyetem végéig, számuk a következő években tízezer fölé emelkedik majd.

Hangsúlyozta: olyan ismereteket akarnak adni, amelyeket a fiatalok máshol nem kaphatnak meg, és kiemelte, hogy a régióban egyedülálló vezetőképzési módszertant biztosítanak az MCC-s hallgatók számára.

A főigazgató a lap kérdésére leszögezte: az MCC ideológiailag független, de nem értéksemleges.

"Nyíltan vállalunk és képviselünk egyfajta értékválasztást. Az MCC egyik alapértéke, hogy hiszünk a közösségek erejében, és hogy az ember csak ilyen közösségek tagjaként tud kiteljesedni. A magyarság esetében így gondolunk nemzetünk külhoni tagjaira, akikkel elválaszthatatlan érdek- és értékközöséget alkotunk" - fogalmazott.

Szalai Zoltán kitért arra, hogy az MCC már most kinőtte a jelenlegi infrastrukturális kereteket. Budapesti központjuk, az egykori munkásőrség országos főparancsnokságának épülete nem méltó egy országos tehetséggondozó intézményhez, azt el fogják bontani, és helyére új épületet emelnek. Emellett a fővárosban és vidéki városokban is patinás épületek szolgálhatják a tudományos-kulturális célkitűzéseket: a pécsi Tiszti Kaszinó, a miskolci Avas Szálló, és más helyszíneken is egy-egy város, közösség ikonikus épületei, melyek most üresen állnak.

A főigazgató kitért arra is: a cél az, hogy az MCC gyakorlatilag fenntartsa magát, ezt szolgálja az állami részvények Országgyűlés általi korábbi átadása, és ezért tartják fontosnak a könyvpiaci terjeszkedést is.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!