2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Belföld

Tetves nagy vitába keveredett az Index.hu

Érdekes cicaharcnak lehetnek tanúi az Index.hu olvasói: megjelent a töretlenül üzemelő portál új vezetőségének első szolgálati közleménye. Az „Egy tetves féknyúzról, mértékkel” című írásban rögtön nekimennek a Mérték Médiaelemző Műhelynek, valamint a Magyar Narancsnak is - írja a Magyar Nemzet Online.

  • Tetves nagy vitába keveredett az Index.hu

– A Mérték Médiaelemző Műhely a téma fontosságához képest mindenképp megtisztelő bejegyzésben foglalkozott pénteken azzal, hogy az Indexen a következő címmel jelent meg az időjárás jelentés: „Hétvége: esni fog az a tetves eső!” A sajtószabadság és a magyar média szakmaisága felett őrködő műhely ebből azt a következtetést vonta le, hogy „láthatóan megérkeztek az újak, akik görcsösen keresik az Index-stílust” – olvasható a közleményben, amelyben emlékeztetnek: a cikk írója maga is „régi” indexes, az írást ugyanis Varga „Sixx” Attila jegyzi.

– Ezek után mit gondoljunk egy olyan műhely szakmaiságáról, amely az egész magyar sajtó álhírei ellen küzdene, de még a saját másfél soros bejegyzését sem képes ellenőrizni? – jegyzi meg a portál. Érdekes, hogy a Mérték bocsánatkérés, esetleg a poszt frissítése helyett arról értekezett: „nem tudjuk, hogy kinek mikor ér véget és kezdődik a munkaszerződése”.

– A Mérték ezzel átvette a féknyúz vándordíjunkat a Magyar Narancstól, amely két hete számolt be arról, hogy „egészséges vidéki gyerekekkel töltik fel az Indexet” – folytatódott a szolgálati közlemény. Hozzátették: nem tartják nyilván, hogy eddig hány újságírójuk érkezett vidékről, az viszont biztos, hogy ketten – Bugyinszki Görgy és Kovács Róbert – hosszú narancsos múltra tekintenek vissza, és nagyon bíznak abban, hogy egészségesek.

– Az egészben egyébként az a borzalmas, hogy nyilván az Indexnek is szüksége van és lesz szakmai kritikákra. Hiszen az Index is hibázik, sőt fog is hibázni, ám ezek után hogyan vegyünk komolyan bármilyen bírálatot? Azt mindenesetre ígérhetjük, hogy mi továbbra is szeretettel fogadjuk azokat az újságírókat, akik nagyon unják már, hogy egy Szent Ügy érdekében kell hazudniuk állandóan – zárul az Index.hu közleménye.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Az izraeli háború 215. napja tart + videó

Az izraeli háború 215. napja tart + videó

A Napi aktuálisban a következő témákról beszélgetett Breuer Péterrel, Közel-Kelet szakértő, a Heti TV tulajdonosával Velkovics Vilmos: az izraeli háború 215. napja, az USA szünetelteti az Izraelnek szánt fegyverek szállítását, Katar felszólította a nemzetközi közösséget, akadályozza meg a rafahi népirtást.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!