2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Terhelő vallomást tett Radnai László

Jozef Rohácra és Portik Tamásra is terhelő vallomást tett az Aranykéz utcai robbantás mai tárgyalásán Radnai László. Azt állította, hogy Portik Tamás egy magánbeszélgetésben ismerte el, hogy ő ölette meg 1998-ban Boros Józsefet Jozef Roháccal. Elmondása szerint később vált világossá számára az is, hogy Jozef Rohác végzett Fenyő János médiavállalkozóval is, szintén Portik megbízásából. A kilencvenes évek leszámolásos merényleteinek koronatanújaként is számon tartott Radnai egy másik ügy miatt előzetes letartóztatásban van, ezért bilincsben vezették elő. Portik Tamást, az Energol Rt. egykori vezetőjét Radnai vallomása alapján tartóztatták le.

Az Aranykéz utcai robbantás koronatanúját, a kecskeméti maffiaperben jogerősen elítélt Radnai Lászlót bilincsben vezették a Fővárosi Törvényszék elé. Radnai azt vallotta, Portik Tamás 1999-ben mondta neki és egy társának, hogy ő áll az olajszőkítésben érintett Boros József Aranykéz utcai felrobbantása mögött.

Akkor említi meg, a Zsigmondnak meg nekem, hogy tulajdonképpen ők állnak a Prisztás-, a Totka-, a Cinóber-féle emberölések mögött, illetve már korábbról tudtam, hogy a bizonyos robbantások mögött is ők álltak. Itt említi meg először a... Aranykéz utcai ügyet, nem részletezi, mert hirtelen rosszul reagálom le.

Radnai szerint Portik a szlovák Jozef Rohácot bízta meg a gyilkossággal. De igazi nevéről még egymás közt sem beszéltek, mindenkinek álnevet mondott Portik.

Akár telefonon, akár üzenetben egymással beszélünk, akkor ne a neveket mondjuk, tehát ne a rendes nevüket, hanem mindenkit ő elnevezett valaminek, engem például Lotznak nevezett el, a Gabit azt hiszem Rippl-Rónainak nevezte el.

Rohác a Fogas és Fogász nevet kapta. Radnai ezt a nevet hallotta társaitól, de csak később tudta beazonosítani a szlovák férfit. Jozef Rohác viszont tagad, és politikai áldozatnak tartja magát.

„Tudjuk, miért engedte ki őt Pintér Sándor a börtönből. Az az egészségügy, az elterelő manőver. Tudjuk, miért részesült kegyelemben Áder János köztársasági elnöktől, és tudjuk, miért van megint itt rabruhában ez az ember. Ez az ember még őket is megcsalta, és ezzel teljesen megdőlt a szavahihetősége” – mondta Rohác.

„Amennyiben Pintér Sándor maffiafőnök kiengedte volna az urat...” – Hasonlóan védekezett Portik Tamás is. Az egykori Energol-vezér a többszöri bírói felszólítás ellenére elterelte a tárgyalást menetét. A tanácsvezető bíró végül berekesztette a tárgyalást.

– Ahogy áttértünk a Mokkára és a Pintér Sándor újabb gaztetteire, ne haragudjon, az azt jelenti, hogy önnek nincs több kérdése, nincs több észrevétele, szerepelni akar, itt meg nem fogjuk…
– De nem nem, tisztelt bíró úr, nem igaz!
– Vigyék ki! Vigyék ki! Vigyék ki!…

Mondta végül Cserni János tanácsvezető bíró.

Jozef Rohácot az Aranykéz utcai robbantás mellett az 1998-as Fenyő-gyilkossággal is vádolják, a két ügyet szeptemberben egyesítették. A per csütörtökön folytatódik.

– mondta végül Cserni János tanácsvezető bíró.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!