„A parlament szelleme által - az uralkodó párt programja útján - a politikai útirány nagyjából, mintegy a geographiai világtájhoz képest jelöltetik meg; a részletes útiterv kidolgozása már a kabinet speciális feladata” – mondta Tisza István, akit a mai Orbán-kormány sok tekintetben szellemi elődjének tekint.
A magyar demokrácia azonban 2006-ban leginkább Bibó István háború utáni diagnózisára hasonlított: a válaszásnélküli kormányfőcserék trükkjeit 10 éve a szocialisták sikerrel vetették be, ezzel előzve meg az azonnali bukást, és az előrehozott választásokat. Erre volt példa korábban is a magyar történelemben, nem is egyszer. Olyannyira, hogy kijelenthetjük: ezzel a trükkel tudta a hatalmát fenntartani sokszor az a kormányzó elit, melynek a legitimitása és népszerűsége demokratikus körülmények között már nem lett volna fenntartható.
Ablonczy Balázs szerint sajátos magyar hagyomány, hogy a stabilitásra való alapvető igény sokszor felülírja a más demokráciákban megszokott, vagy látható kormánycseréket, váltásokat. A nagy legitimitású, tekintélyelvű és domináns pártok uralta társadalmi szerkezet is ezt az alapvetően mélyről jövő társadalmi igényt elégíti ki. Bibó István is mondja: „A magyar polgárok azt tanulták meg, hogy a kormányok másképpen beszélnek, és másképpen cselekednek.” A domináns pártok azonban mindig széles legitimációra törekedtek, szerették maguk mögött tudni a lehető legnagyobb társadalmi felhatalmazást, ezért nem állt tőlük távol az, hogy a válaszátosk során etetéssel, itatással és egyéb módszerekkel szerezzenek maguknak lojális szavazótömegeket.
„Nem érdemes azon rágódni, hogy ezek után mit véljünk arról a rendszerről, amelyben ez megtörténhet, netán a népről, amelynek állítólagos szuverenitása és bölcsessége alkalmasint elhibázott döntésekben is kifejeződhet. A tömegdemokrácia olyan, amilyen, a médiafüggő társadalmak úgy működnek, ahogy. A politikát manapság nem a közügyek intézésének, hanem a hatalomszerzés tudományának illik tekinteni. Ebben pedig az a döntő, hogy a tetszetős hazugság nemcsak a keserű igazságnál, hanem a kevésbé tetszetősnél is több szavazatot vonz” – Maráczi Tamás Gáspár G. János, a Magyar Szemlében megjelent 2007-es cikkét idézte.
Tekintsék meg a teljes adást!
