Somos András a Facebook-oldalán szerdán ezt írta:
„Kedves Néző,
Fájó szívvel hoztam meg éjjel a döntést: felfüggesztem a televíziós tevékenységemet. 1995 óta párhozamosan két szakmában próbáltam maximálisat nyújtani. Hálás vagyok a sok ismeretért és tapasztalatért, amelyeket az évek során megszereztem. A kettős terhelés 2018 óta, mikortól önálló ügyvéd is vagyok, mostanra ütött vissza, a reggeli adásban elkövettem egy súlyos hibát, amely egyébként – aki ismer tudja – a gondolataimtól, a számomra oly fontos áldozatvédelemtől, a bántalmazottak iránt érzett ösztönös szolidaritástól teljesen távolra sodort a befogadó szemében.
Egész újságírói létem az elesettek védelméről, a bántalmazottak segítéséről szólt.
Köszönöm, hogy tagja lehettem az ATV csapatának, 14 év alatt nagy utat tettünk meg együtt.
Hálás vagyok azért, hogy kollégáim ezen az úton végig segítettek. A mostani helyzetben nem lehet másképp: a jelenlegi közhangulatban jelenlétemmel nem terhelhetem ezt az ígéretes cégcsoportot, az ATV Groupot.”