2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Tavaly háromezerrel több nyelvvizsgabizonyítványt adtak ki, mint egy évvel korábban

Tavaly háromezerrel többen kaptak nyelvvizsgabizonyítványt, mint egy évvel korábban - írja a szerdai Világgazdaság az Oktatási Hivatal adatai alapján.

  • Tavaly háromezerrel több nyelvvizsgabizonyítványt adtak ki, mint egy évvel korábban

Tavaly 124,4 ezren jelentkeztek valamilyen nyelvvizsgára, és 82,3 ezren jártak sikerrel, míg egy évvel korábban a 120,5 ezer próbálkozásból 79,5 ezret koronázott siker - olvasható a lapban, amelynek a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke azt mondta: csúcsévnek számít a tavalyi. Ez évre tekintve Rozgonyi Zoltán kifejtette: a nyelvvizsgázók 40 százaléka ezekben a hónapokban szerzi meg a papírját, a nyelvtanulók csaknem 80 százalékát pedig azok teszik ki, akik felvételire készülnek.

A koronavírus-járványra utalva úgy vélekedett, a nyelviskolák nagy része zökkenőmentesen állt át a távoktatásra, de leterheltségük a járvány miatt hozzávetőleg a felére esett vissza.

A húsvét előtt megjelent kormányrendelettel kapcsolatban rámutatott: van benne egy olyan pont is, amely alapján jó esély van arra, hogy távfelügyelettel, vagyis online eszközök segítségével otthonról is le lehessen vizsgát tenni, ami forradalmi változást hozna szerinte.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!