2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Tarlós: A szerecsenmosdatás most is folyik

Aláírták a 4-es metró egyes rendszereit gyártó német Siemensszel a metró kivitelezéséhez kapcsolódó szerződés módosítását a fővárosban. A módosítás alapján a Siemens kötbérkövetelése több mint 70 millió euróról 30 millióra csökken, ennyit kell Budapestnek kifizetnie.

Tarlós István főpolgármester az aláíráskor azt mondta, a módosítás az időalapú követelések maximalizálását tartalmazza, ezt októberben a Fővárosi Közgyűlés, majd a kormány is jóváhagyta.

„Ebben a helyzetben a legtöbb, amit elérhettük, az a kármentés volt, hiszen a szerződés alapján ez a pénz járt volna a Siemensnek – mondta Tarlós István. – Tudom, hogy ez a pénz, amit ki kell fizetni, így is sok, de kevesebb mint a fele, mint amit az alapszerződés alapján ki kellett volna fizetni. A szerecsenmosdatás most is folyik, mint az Alstomnál, a CET-nél vagy a Rác fürdőnél, nem lepődnénk meg azon, ha azt olvasnánk, hogy előnyösebb lett volna kifizetni a 70 millió eurót, mint 30-at” – tette hozzá a főpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!