2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Belföld

Tállai András: A 2021. évi költségvetés módosításokra még van idő

  • Tállai András: A 2021. évi költségvetés módosításokra még van idő

Csárdi Antal, az LMP képviselője szerint a kormány szemérmetlenül hoz meg úgy rendeleteket és szabályokat, hogy a hatálybalépést megelőzően másfél órával derül ki.

„Úgy csinálnak mintha az teljesen hétköznapi lenne, hogy egy cégvezető, egy állampolgár, ne adj Isten egy nyugdíjas otthon ül a számítógépe előtt és folyamatosan frissíti a Magyar Közlönyt, hogy vajon mikor jön ki a sajtóban már belengetett, de részleteiben nem ismert szabályozás” - fogalmazott Csárdi Antal, aki a 2021. évre vonatkozó költségvetési módosítást is hiányolta. Szerinte ugyanis a járvány okozta visszaesés teljesen fölülírta azokat a számokat, melyeket az országgyűlés elfogadott.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az, hogy Csárdi a 2021-es költségvetés miatt aggódik azt jelenti egyetért azzal, amit a kormány 2020-ban a járvány elleni védekezésért tett.

Az államtitkár elmondta mivel az egész világ nehéz helyzetben van, így Magyarország is, ezért kérték meg a különleges jogrendet, hogy ezzel is könnyebben és gyorsabban tudjanak döntéseket hozni.

Az év második felében a legfontosabb kérdés az volt, hogy a járvány megfékezése érdekében megfelelő forrásokat tudjanak elkülöníteni, melyet Tállai sikeresnek gondol. A járvány elleni alapba ugyanis 643 milliárd forint került elkülönítésre.

Válság helyzet idején az Európai Unió, - nem úgy, mint a hazai ellenzék – együttműködő, elnéző az országokkal. Ezt használta ki Magyarország és ezért tudott jelentős forrásokat teremteni a védekezésre mind gazdasági, mind egészségügyi értelemben. 2021-es költségvetés módosítással kapcsolatban Tállai András elmondta, a kormánynak még van ideje dönteni.

 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!