2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Belföld

Találkozott Gyurcsány Ferencné a tatai DK-s képviselővel, aki húsz nappal később koronavírusban meghalt

Két olyan emberrel is találkozhatott Gyurcsány Ferencné kampánykörútján, akik később koronavírusban meghaltak. Gyurcsányné március 2-án járt Tatán és Tatabányán, majd március 5-én jelentette be, hogy koronavírus-fertőzött. Tatán néhány napja egy DK-s önkormányzati képviselő halt meg, aki beszélt Gyurcsánynéval. Tatabányán pedig egy önkormányzati dolgozó halt meg a betegségben, szintén azt követően, hogy Gyurcsányné a városházán találkozott a DK-s polgármesterrel. Azt nem lehet tudni, hogy a járványügyi szabályokat ezeken a találkozókon betartották-e, de az biztos, hogy sok helyen Gyurcsányné nem viselt maszkot, ezt képek bizonyítják. Az üggyel kapcsolatban az Origo elküldte kérdéseit Gyurcsánynénak és a DK-nak is, de választ a lap egyelőre nem kapott.

  • Találkozott Gyurcsány Ferencné a tatai DK-s képviselővel, aki húsz nappal később koronavírusban meghalt

Gyurcsányné még február végén indult kampánykörútra. Előbb Szegedre ment, majd Tatán és Tatabányán is járt, 2021. március 2-án. Ezt a Facebookon a később koronavírusban meghalt Gyűrűs Károly képviselő is megírta. A képen sem Gyurcsányné, sem az őt meghívó Konczer Erik nem visel maszkot.

Gyurcsányné 2021. március 5-én jelentette be, hogy koronavírusos. „Mindenkit hívunk telefonon, akivel az elmúlt napokban találkoztam" - írta a Facebookjára.

Gyurcsányné több esetben RENDSZERESEN ELTEKINTETT A MASZKHASZNÁLATTÓL, ÉS A SZÜKSÉGES MÁSFÉL MÉTERES TÁVOLSÁGOT SEM TARTOTTA.Ez még akkor is így volt, ha Gyurcsányné az ellenkezőjéről nyilatkozott az ATV-ben:

"Igen, ezt pont akartam kérdezni, hogy azért nem egy életbiztosítás országot járni ilyen harmadik hullám idején" - tette fel a kérdést a riporter, mire Gyurcsányné ezt válaszolta:

"Nem, és nagyon vigyázunk, tehát tényleg folyamatosan maszk van rajtunk, folyamatosan kezet fertőtlenítünk, igyekszünk távolságot tartani."

EZ LÁTHATÓAN EGYÁLTALÁN NEM VOLT IGAZ.

A meghalt DK-s képviselő találkozott Gyurcsánynéval

Tehát Gyurcsányné megbetegedett, miután maszk nélkül és a távolságot nem tartva találkozott pártja több aktivistájával, illetve a baloldal több polgármesterével. Találkozott Gyűrűs Károllyal is, akitől a fenti első kép és Facebook-bejegyzés is származik. Gyűrűs a tatai önkormányzat DK-s képviselője volt. 2021. március 22-én meghalt koronavírus-fertőzésben.

Azt nem lehet tudni, hogy Gyűrűs kitől kapta el a vírust, az azonban biztos - ő maga ír róla -, hogy a tatai tónál találkozott Gyurcsánynéval, és beszéltek is egymással.

Az első felvételen Gyurcsányné Konczer Erik helyi DK-s politikus, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés baloldali frakcióvezetőjének társaságában látható, maszk nélkül. Konczer a megye 1. számú választókerületének DK-s jelöltjeként tűnt fel a párt februári, oltásellenes kiadványában. Konczer közösségi oldalán később közzétett egy negatív tesztet. Gyurcsány Ferenc felesége és a megyei frakcióvezetőjük találkozásakor azonban a később koronavírusban meghalt, a Gyurcsánynéval való beszélgetéséről beszámoló Gyűrűs is jelen lehetett, fénykép kettejükről ez alkalommal nem készült, de magától Gyűrűs Károlytól - a Facebook-bejegyzéséből - tudjuk, hogy találkoztak.

A  vírus lappangási ideje egyébként 2-14 nap (az esetek többségében 5-6 nap), és ahogy az NNK írta egy tájékoztatójában, a beteg a tünetek megjelenése előtti 48 órában már fertőzhet, de három napon belül is igazoltak már megbetegedéseket. Azt nem tudjuk, hogy Gyurcsánynénál mikor jelentek meg az első tünetek.

A tatabányai látogatás

Gyurcsányné a tatai látogatása napján Tatabányán is járt. Videót készített a helyi kórháznál, és járt a DK-s támogatással megválasztott polgármesternél.EZEN A TALÁLKOZÓN EGYIKÜK SEM VISELT MASZKOT.

2021 március közepén, Gyurcsányné látogatása után nem egész két héttel a tatabányai önkormányzat egyik dolgozója koronavírussal kórházba került. Az 57 éves, nem közszereplő hölgy információink szerint nem sokkal később meghalt.

EBBEN AZ ESETBEN SEM LEHET TUDNI, HOGY KITŐL KAPHATTA EL A FERTŐZÉST.

Három tényt lehet rögzíteni, amelyek, és ez fontos, nem bizonyítják Gyurcsányné érintettségét, pusztán időbeli egybeesésből is adódhatnak, ugyanakkor figyelemre méltóak lehetnek:

A hölgy a Polgármesteri Hivatal egyik vezető beosztású munkatársa volt, aki gyakran találkozott a polgármesterrel

A polgármester maszk és a szükséges védőtávolság betartása nélkül fotózkodott  Gyurcsánynéval.

A hölgy Gyurcsányné látogatása után került kórházba.

Mindemellett pedig az is tény, hogy Gyurcsányné párttársaival Tata után Tatabányán is maszk nélkül fényképezkedett.

Maszk nélkül turnézott Gyurcsányné

Mint arról korábban az Origón is beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc felesége koronavírusos lett. Gyurcsányné azonban ezt megelőzően számos településen járt a koronavírus-járvány harmadik hulláma közepén, és közben több baloldali politikussal is védőmaszk nélkül egyeztetett. 

Gyurcsányné országjárásának első állomása Szeged, azon belül is Botka László irodája volt.

EZT KÖVETŐEN SZOMBATHELYEN, NEMÉNY ANDRÁS POLGÁRMESTERNÉL IS MEGFORDULT, DE EGYEZTETETT FÉRJE CSALÁSSAL VÁDOLT ÜGYVÉDJÉVEL, CZEGLÉDY CSABÁVAL IS, MAJD DUNAÚJVÁROSBAN, A HELYI JOBBIKOS VEZETÉSNÉL IS LÁTOGATÁST TETT.

Gyurcsányné a Botka Lászlóval, Nemény Andrással és a dunaújvárosi jobbikos vezetéssel való tárgyalása közben sem viselt védőmaszkot. 

Az Origo kérdezte Gyurcsánynét a találkozókról

Elküldtük kérdéseinket Gyurcsány Ferencnének és a DK sajtóirodájának is. Arra voltunk kíváncsiak:

Maszkban volt-e és betartotta-e a távolságot, amikor a később koronavírusban meghalt Gyűrűs Károllyal találkozott?

Azt állította, hogy mindenkivel felvette a kapcsolatot miután megtudta, hogy koronavírusos. Gyűrűs Károllyal is felvette-e a kapcsolatot?

Találkozott-e az 57 éves tatabányai önkormányzati dolgozóval, aki szintén koronavírusban halt meg?

Érez-e felelősséget a koronavírus harmadik hullámában folytatott vidéki kampánya miatt, különös tekintettel arra, hogy a képek tanúsága szerint sokszor nem volt rajta maszk, és a kötelező távolság betartása nélkül találkozott az emberekkel?

Eddig nem érkezett válasz, amint Gyurcsányné válaszol, a lap ígéri, megírja.

Origo

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!