2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 04:00

Belföld

Szoros meccsen nyert a Fidesz jelöltje Baranya megyében

Viszonylag szoros eredmény született Baranya megye 1-es választókerületében. A Fidesz–KDNP jelöltje, Csizi Péter mintegy kétezer szavazattal szerzett többet ellenfelénél egy olyan kerületben, ahol 2010 előtt mindig a baloldal jelöltje nyert.

Baranya 1-es választókerületében több mint 4 százalék különbséggel nyert Pécs alpolgármestere, Csizi Péter. Ellenfele, Tóth Bertalan szintén volt már városvezető az MSZP színeiben. Csizi szerint az döntött a javára, hogy a választópolgárok össze tudták hasonlítani a munkájukat. „Sohasem hittünk egyik vagy másik véleménynek, túlzó véleménynek, hiszen azt mondtuk, hogy a pécsiek nagyon jól meg tudják ítélni, hogy az elmúlt időszakban mi volt az, ami segített nekik, mi volt az, ami az előnyüket szolgálta, mi az, amiben változást szeretnének” – mondta Csizi Péter.

A Fidesz regionális politikai igazgatójához négy dunántúli megye tartozik. Baranyában, Tolnában, Somogyban és Fejérben – 2010-hez hasonlóan – valamennyi körzetben most is győzni tudtak. Bánki Erik szerint ez az elmúlt ciklus kormányzásának az eredménye. „Annak a négyéves munkának, amit a nemzeti együttműködés kormánya végzett. Annak a politikának, amely gyökeresen szakított az elmúlt nyolc év kormányzati munkájával, amely az emberek, a civil szféra kezdeményezéseire épített, és amely beváltotta azokat az ígéreteit, amelyekkel 2010-ben kétharmados felhatalmazást kapott a magyar Országgyűlés házában.”

Kerestük Tóth Bertalant is, de nem sikerült elérnünk. Egyéni veresége ellenére várhatóan mégis országgyűlési képviselő lesz, mert az MSZP listáján előkelő helyen szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

A Svenk adásában a magyar hazai filmes élet legnagyobb mustrájáról, a Magyar Mozgókép Fesztiválról is szó lesz. De Selmeczi György zeneszerző is elmondta nekünk, hogy mit gondol a 70-es, 80-as évek magyar filmjeiről, és miért hálás, hogy ezekben részt vehetett.
Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Nagyon kell figyelni mit is lép a francia elnök mostanában. Macron ugyanis már a békekötés időszakára készül. Erről beszélt Boros Imre és Bogár László a Global Extra című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!