2024. 10. 14. Hétfő Helén napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Belföld

Szijjártó: A rendszerváltást követő időszak legsikeresebb évét zárta a magyar gazdaság

A válság ellenére a tavalyi volt a magyar gazdaság legsikeresebb éve a rendszerváltást követő időszakban, ráadásul idén számos építkezés megkezdődik, illetve lezárul, köztük a BMW új debreceni gyáré is, így a 2022-es év még jobbnak ígérkezik - közölte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben.

  • Szijjártó: A rendszerváltást követő időszak legsikeresebb évét zárta a magyar gazdaság

A minisztérium közleménye szerint a BMW épülő gyárának területén a tárcavezető emlékeztetett rá, hogy tavaly a 7 százalékot meghaladó növekedés mellett megdőlt a beruházások, a foglalkoztatottság és az exportteljesítmény rekordja is. Kiemelte, hogy a BMW egymilliárd eurós (360 milliárd forint) beruházásával ezer új munkahely jön létre Debrecenben. Mint mondta, a telephelyen 2020-ban és 2021-ben még csak infrastruktúra-fejlesztés zajlott, idén viszont megkezdődik a tervezett épületek építése. Így 2025-ben megindulhat egy vadonatúj, tisztán elektromos platformra épülő modell gyártása, amely még nem szerepel a márka kínálatában - közölte.

Rámutatott, hogy minden teljesült, illetve határidőre teljesülni fog, amit a kormány ígért a beruházónak, így lezárultak a közműfejlesztések és 80 százalékosan kész vannak a városi útfejlesztések is. A miniszter hangsúlyozta, hogy Németország és Kína mellett Magyarország a világ egyetlen országa, ahol mind a három nagy német prémium autógyártó vállalatnak lesz gyára.

Kiemelte, hogy a BMW beruházása újabb lendületet ad hazánk vezető szerepének az autóipar elektromos átállásában, ami biztosítja a gazdaság hosszú távú növekedését. "Az elmúlt tizenkét év patrióta gazdaságpolitikája nyomán a magyar gazdaság mára az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságává vált, aminek nagyon fontos, stabil és szilárd alapját adja a német prémium autógyártó vállalatok és Magyarország szimbiózisa" - mondta.

Szijjártó Péter aláhúzta: a beruházás elnyeréséhez szükség volt arra, hogy az elmúlt években Magyarország felépítette Európa legversenyképesebb beruházási környezetét, amely a politikai stabilitásra, a kiváló munkaerőre és Európa legalacsonyabb, munkát terhelő adóira épül. "Ha megkapjuk a választópolgárok bizalmát áprilisban, akkor tovább folytatjuk az adócsökkentésekre épülő, nagyberuházásokat ösztönző, munkahelyeket teremtő gazdaságpolitikát annak érdekében, hogy újabb beruházásokat tudjunk Magyarországra hozni, hogy a teljes foglalkoztatottság és a gazdasági növekedés legyen a karaktere a következő éveknek is" - szögezte le.

Beszámolt arról is, hogy tavaly 11 százalékos növekedést követően a magyar-német kereskedelmi forgalom értéke elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Nagyon erőset mondott Donald Trump + videó

Nagyon erőset mondott Donald Trump + videó

Radikális baloldali őrültekről beszélt egy interjúban Donald Trump egykori amerikai elnök. A témában Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az ELTE egyetemi tanára volt a vendégünk és kapcsoltuk István Dániel politikai aktivistát, bloggert.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Új ellenzéki összefogás? + videó

Új ellenzéki összefogás? + videó

Hónapokon át csak vitázott egymással Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter, de az utóbbi időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy az új-baloldal és az ó-baloldal vezére közötti összefogás hamarosan valósággá válhat - írja a Magyar Nemzet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!