2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Belföld

Szávay: Az ellenzéki együttműködés nem jelenti, hogy egyetértünk

Nem érdek hanem értékalapú együttműködés van az ellenzéki pártok között-állítja a DK. A Jobbik összefogásért felelős politikusa Szávay István a Magyar Narancs szerint viszont a nagymamájához is fohászkodott amiért egy asztalhoz ült a baloldali pártokkal.

  • Szávay: Az ellenzéki együttműködés nem jelenti, hogy egyetértünk

Az első sorban ült Gyurcsány Ferenc a fővárosi közgyűlés alakuló ülésén. A DK-s politikus mellett megjelent Szávay István is. A Jobbikos politikus azért vett részt az eseményen mert ő képviselte pártját az ellenzéki összefogás lebonyolításában.

"Ó, kedves, drága nagymamám, remélem, hogy onnan fentről az égből nem látod, hol vagyok és mire készülök."

– Fohászkodott még tavaly májusban a Szávay István miközben az ellenzéki delegációk tagjai a budapesti jelöltekről szóló tárgyalásra készültek – így irt a Magyar Narancs az ellenzéki együttműködésről. A lap kitér arra is, mindezt a Jobbikos politikus az MSZP Villányi úti pártközpontjában a fővárosi szocialista elnök, Molnár Zsolt irodájában, a Horn Gyula egykori miniszterelnököt ábrázoló, nagy méretű festmény alatt mondta.

"Szoktam fohászkodni, hiszen Istenfélő ember vagyok."

A Jóistenhez fohászkodik szövetségkötés előtt árulta el híradónknak a Jobbik szóvivője.

"Jelen pillanatban az ellenzéknek más lehetősége nincs mit, hogy koordináljon egymással együttműködjön egymással és a választók is ezt szeretnék. Mint már említettem a Jobbik meghallja a választók hangját és a választók akarata szerint kíván cselekedni."

- mondta Szilágyi György, a Jobbik szóvivője.

Március 15-én a baloldali pártokkal közösen lépett színpadra a Jobbik. Akkor képviselőjük azt mondta nem volt örömteli a szereplés.

"Ne gondolja, hogy nekem annyira egyszerű mondjuk Dobrev Klárával egy színpadon állni, igenis akkor nyelnem kell nagyokat, meg ki kell lépnem a komfortzónámból."

- jegyezte meg Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője.

"A Jóistenhez szoktunk fohászkodni nemzeti konzervatív pártként."

Szilágyi Györgyhöz hasonlóan Brenner Kolomán is a Jóistenhez fohászkodik. Ezt a párt értékrendjével magyarázza.

"Bízom abban a fohászon túl, hogy sokat tudunk tenni azért, márpedig igen, sokat tudunk tenni, az ellenzék együttműködésével leváltjuk az Orbán-rendszert."

A DK is fohászkodik az összefogás miatt, de Varjú László azt nem árulta el, hogy ő személy szerint kihez.

A Gyurcsány párt politikusa nem talált kivetnivalót abban, hogy ismét összefogjanak a Jobbikkal.

Szávay István közben közösségi oldalán éppen a DK aktivistáit kritizálja. A Gyurcsány párti szimpatizánsok pár napja Wass Albert csepeli szobra miatt vonultak utcára. Szávay ezzel kapcsolatban azt írta: az ilyen ügyek mellett soha nem mehetnek el szó nélkül és az ellenzéki együttműködés nem jelenti azt hogy mindenben egyetértenek.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!